2017. augusztus 30., szerda

Book Tag 📙📗


Köszönöm Karol00-nak a kihívást!
1. Nyáron mindenkinek kicsivel több szabad ideje van, ezért az új könyvek mellett előkerülnek már a régen olvasott regények is, egy kis nosztalgia erejéig. Te melyik könyvet olvastad a legtöbbször? 
Böszörményi Gyulától a Leányrablás Budapesten című regényt. :)
Egyszerűen imádom! Megunhatatlan, csodálatos regény, remek történettel és fantasztikus karakterekkel.
2. Ha nyár, akkor kötelező olvasmány, vagy tipikus nyári olvasmányok? Ha már nem jársz iskolába, akkor értelmezd úgy a választ, amikor még iskolába jártál! 
Szégyen vagy nem szégyen, kötelezőket sosem olvastam nyáron. Év közben olvastam őket, de csak egy volt, amelyet valóban szerettem olvasni. Ez nem más, mint Mikszátk Kálmán: Szent Péter esernyője.
3. Szerinted tipikusan nyári olvasmány: 
Nyáron jobban szeretek rövidebb terjedelmű könyveket a kezembe venni, amelyek a történet szempontjából is könnyedebbek és könnyen megemészthetőek. Ilyennek mondanám pl.a Móra Kiadó általt kiadott LOL könyveket. Az idei legkellemesebb nyári olvasmányom, Kelly Oram: Csókelvonó kockáknak című regénye volt. :)
4. Ha nyár, akkor szerelem! Kedvenc könyves párosod? 
A legkedvesebb szerelmes pár számomra Callie és Gabriel, Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya című csodás könyvéből. 💕 Bár elsőnek azt hinné az ember, hogy egy jóképű, nőcsábászhoz nem illene egy könyvmoly, romantikus lelkű kisasszony, ám ha jobban megismerjük őkek, rájövünk, hogy bizony ők fantasztikus párost alkotnak.
 5. Olvasmányaid alapján, te hova utaznál el legszívesebben nyaralni? 
Ingary csodálatos földjére bármikor örömmel elutaznék ha tehetném. :) Imádom Diana Wynne Jones: A vándorló palota című regényét. Varázslat, szerelem, barátság, szeretet..mind ezek mellett roppant jó karakterek és kivaló humor színesíti ezt a regényt.
6. Ez lehűt! Mondj egy borzongató könyvet, amit szerettél.
C.J.Roberts: Fogoly a sötétben című könyve megrázott, lelkileg összetört..ennek ellenére még is imádtam.
7. Ez felpezsdít! Mondj egy érzelmektől túlfűtött, forró szerelmi történetet, amit olvastál!
Elizabeth Hoyt: Hollóherceg című könyve oly annyira magával ragadott a szenvedélyével, hogy már csak akkor tudtam lerakni nagy nehezen a könyvet, mikor már a szemeim szúrtak a fáradságtól. Edward és Anna szerelme oly annyirra forró volt, hogy a hideg, télen is biztosan elfogom olvasni. :)
8. Idén nyáron melyik könyvet viszed magaddal a nyaralásodra? 
Sajnos nem voltam idén sem nyaralni. Viszont a városban sokat voltam, oda pedig legutóbb magammal vittem Agatha Christie: Öt kismalac című könyvét.

Köszönöm, hogy elolvastátok! :)

A kihívottaim:
-Alexa18
-koveli
-Jenna04
Ha az időtök megengedi és van kedvetek, töltsétek ki te is ezt a book taget. :) 

Henrietta

2017. augusztus 29., kedd

Friss megjelenés! 💸📚

Megjelent Thomas Cullinan: Csábítás című regénye.

Mától kereshetitek a könyvesboltokban.
Aki viszont jobban szeret interneten, online vasárolni, az ezen a linken rendelheti meg:
https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/csabitas-1

Én úgy gondolom, hogy a líráról érdemesebb megrendelni a könyvet, hiszen az online ára a regénynek csak 3199 forint, míg a könyvesboban teljes áron 4000 forint.
Persze ezt mindenki maga dönti el. :) Én valószínűleg a könyvtárból fogom kikölcsönözni, mert vannak fontosabb könyvek a számomra, amelyeket szeretnék megvásárolni.

Henrietta


2017. augusztus 23., szerda

Tündérmese Book Tag

Sziasztok!
Pár nappal ezelőtt bukkantam rá a Tündérmese book tag-re Anya olvas blogján.
Megtetszett, így gondoltam én is elkészítem a sajátomat. :)

Pinokkió ~ A fiú, akinek megnőtt az orra, ha hazudott

Hazudtál már egy könyvről, mert szégyellted, hogy tetszett?

Igen..hazudtam. Középiskolás éveimben imádtam Lora Leigh könyveit. A kedvenc regényem tőle a Buja éjszakák. Mivel hátul ültem, ezért szünetekben nyugodtan tudtam olvasni. Egyszer a padtársam (aki éppen a Trónok harcát olvasta) megkérdezte tőlem, hogy miféle könyvet olvasok. Hát amikor elmeséltem neki, elég ferde szemekkel nézett rám. 


A Szépség és a szörnyeteg ~ A lány, aki nem a külsőbe szeretett bele

Melyik könyvet imádod, annak ellenére, hogy rémes a borítója?

Nincs ilyen könyv. Nem vagyok túlságosan kritikus a borítókkal szemben, bár volt olyan, amely már az én szememnek is ronda volt. De szerencsére annak a története sem tetszett igazán.
Hófehérke ~ Akire a szépségéért vadásztak
Vettél már meg könyvet csak a borítója miatt, és ha igen, mi volt az?

Venni nem vettem még könyvet borító alapján, de könyvtárból viszont kölcsönöztem már ki könyvet azért, mert nagyon megtetszett a borítója. Példa erre Böszörményi Gyula csodálatos regénye, a Leányrablás Budapesten. Nagy kedvencem lett ez a regény. Imádom minden egyes oldalát.
Csipkerózsika ~ Akit elátkoztak, hogy aludjon, majd az igaz szerelem csókja ébresztette fel
Melyik a kedvenc könyves párod?

Oh, ez nagyon nehéz kérdés. Szeretném ide írni Lena-t és Jimmyt a Szólóból, viszont a szívem Mili kisasszony és Richárdhoz húz. Számomra ők a tökéletes páros, akik kiegészítik egymást. Tudom elég morbis vicc, de Mili Richárd jobb keze.
A kis hableány ~ Aki feladta az életét a szerelméért
Szoktál kipróbálni új műfajokat vagy inkább maradsz azoknál, amelyeket szeretsz és ismersz?
Ha kipróbáltál már újakat, melyik volt az utolsó ilyen könyv?

Több műfajt is szeretek, és ezeket szoktam "váltogatni". 
Kedvenc könyves műfajaim közé tartozik a történelmi romantikus, a fantasy és a krimi. Szeretek ezen kívül még verseket, mesekönyveket és novellákat is olvasni.
Új műfajokat ritkán szoktam kipróbálni, de nyitott vagyok velük szemben. Sci-fi, horror és thiller műfajban nem vagyok túl jártas, de szeretnék klassz regényeket olvasni ezekben a műfajokban is. Ha tudtok igazán jó regényeket, amelyet ajánlani tudtok számomra, írjátok meg kommentben. Köszönöm előre is! :)
Hamupipőke ~ Aki elvesztette a cipőjét éjfél után
Melyik volt az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?

Utoljára Elizabeth Hoyt Hollóherceg című regénye miatt maradtam fenn egészen sokáig. Azt hiszem éjjel fél egykor még olvastam, de a szemeim már nagyon fájtak, így muszáj volt aludnom. De amint felkeltem már folytattam is az olvasását. 
Aranyhaj ~ Akit bezártak egy toronyba
Melyik volt a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?

Nem volt olyan könyv az olvasmányaim közt, amelyre azt mondanám, hogy rossz volt. Egy regény van, amelyre azt tudom mondani, hogy az első fele nehézkesen indult és már unalmasnak is mondanám. Ez nem más, mint Agatha Christie Zátonyok közt című könyve. 
Nos, az első tizenhat fejezet olyan volt, hogy majdnem elaludtam rajta és alig történt benne valami érdekesnek mondható. Persze miután megtörtént a gyilksság és Poirot a tettek mezejére lépett, már mindjárt más lett a sztori és izgalmas volt olvasni, hogyan jön rá arra, hogy ki is a tettes. 
Aladdin ~ A szegény fiú, aki egy dzsint talált
Melyik volt az utolsó "könyvkincs", amit találtál?

Ebben a hónapban sikerült megszereznem Böszörményi Gyula Dávid király asszonya című regényét. A bookline-ról rendeltem. Ez volt az utolsó darab. Nagyon örülök, hogy most már a polcomon tudhatom, ugyanis célom, hogy elolvassam Böszörményi Gyula Úr összes megjelent könyvét. 
Alice Csodaországban ~ A lány, aki a nyúlüregbe esett
Melyik könyv olvasása során érezted úgy, hogy egy teljesen új világba csöppentél?

Amikor Cassandra Clare bármelyik regényét olvasom egy teljesen másik világban érzem magam. Olyanban, ahol bátor árnyvadászok kockáztatják az életüket gonosz démonokkal szemben. Bár a Végzet ereklyéi sorozatot is szerettem olvasni, a Pokoli szerkezetek volt az, amelynek a története teljesen magával ragadott.


A hercegnő és a béka ~ Az elvarázsolt herceg, aki újra emberré vált
Melyik volt az a könyv, amlyikről azt gondoltad, hogy utálni fogod, de végül mégis megszeretted?

Nincs ilyen. Ha úgy érzem, hogy nagyon nem nekem írodott a könyv akkor nem olvasom el. Inkább olyan regényt olvasok, amelyről tudom azt, hogy valószínűleg tetszeni fog.


Jancsi és Juliska ~ Akik elvesztek az erdőben és egy boszorkány elfogta őket
Melyik testvérpár (fiú-lány) a kedvenced és miért?

Ide mindenképpen Adamet és Kate-t választom a Csókelvonó Kockáknak című regényből. Ritka az ennyire összetartó fiú-lány testvérpár. Tisztelem Adamet, amiért fiatal kora ellenére felnevelte a húgát és feláldozta az iskolai tanulmányait azért, hogy dolgozni tudjon, hogy eltartsa a húgát és saját magát. 


Piroska és a farkas ~ Akit a nagymamának öltözött farkas felfalt
Melyik könyvben csalódtál azután, hogy beleszerettél a borítóba és a fülszövegbe?

Julia Quinn A herceg és én című regényében hatalmasat csalódtam. A fülszövege alapján úgy gondoltam, hogy egészen biztosan tetszeni fog. Viszont ehelyett kaptam egy unalmas történetet, sablonos karakterekkel. 


Rumpelstiltskin ~ Akinek senki sem tudja a nevét
Melyik az a könyv, amelyiket imádod, de nem kapott elég figyelmet?

Sarah Maclean csodálatos írónő. Sajnálatos solog, amiért Magyarországon nagyon kevesen ismerik. Számomra a legkedvesebb regénye A Csábítás kilenc szabálya. Nagy kedvencem lett ez a könyv a maga bájával és egyediségével. Történelmi romantikus műfaj kedvelőinek kötelező olvasmány! :)

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok!

Kihívottam: Te, aki éppen a bejegyzésemet olvastad. :)
Nagyon örülnék ha megosztanád velem a gondolataidat mondjuk komentben ezalatt a bejegyzés alatt.
További szép napot mindenkinek!
Henrietta