2018. november 30., péntek

Indigo póló + hátizsák 💕

Sziasztok!
A mai poszt igazán különleges lesz, mert ismét két egyedi, magyar terméket szeretnék Nektek bemutatni. ☺ Ha érdekel titeket tartsatok velem!
💠
Az Indigo Webáruház számomra már az első pillanatban is roppant szimpatikus volt a termékek mintája és egyedisége miatt.
A termékeik nem csak szépek és mutatósak, hanem értéket hordoznak. Igazán jól esik olyan ruhadarabokat hordani, amelyek nem tömeg gyártásban készültek, hanem a készítői hatalmas odafigyeléssel készítették el a számunkra. Az termékek alkotói: Roland, Emese, Péter és Veronika.
Többféle kategóriában is tudtok tőlük vásárolni:
- póló, - párnahuzat, - pulóver, - hátizsák, - baba ruha, - textil kép, -vászon táska
Az én választásom most egy Szív mintájú pólóra esett:
💠
A póló anyaga nagyon puha és nem gyűrődő. A mintája pedig elképesztően gyönyörű élőben is:
💠
Ezt a pólót Vera készítette és meg kell mondanom örülök, hogy ezt a mintát választottam, mert imádom. A tervezője pedig Nora Dovidonyte. Szerintem nagyon különleges a hangulata és részletesen ki van dolgozva. Egy kicsit sötétebb hangulatot áraszt a szív ábrázolása miatt, de ahogy a madár és fa fejlődik ki belőle, ad egy különleges reménnyel teli érzést. Legalább is nekem ez jutott róla eszembe.
Többféle színben és méretben is megrendelhető. 
👉 https://indigopolo.hu/hu/product/allatok-novenyek-termeszet_6/sziv_117/gildan-klassz-holgy_7/ 👈
💠
A póló mellé pedig egy Baglyos hátizsákot választottam:
💠
Tudjátok, én imádom a tornazsákot. Szerintem a legpraktikusabbak és a legkényelmesebbek az összes táska változatok közül. Maga a hátizsák meglepően tágas és strapabíróak a pántjai is, így kényelmesen pakolhatunk bele amit csak szeretnénk. A mintája pedig gyönyörű szép:
💠
💠
Nagyon tetszik a szín világa és a stílusa is, így mindenképpen szeretnék majd közeljövőben egy baglyos felsőt is rendelni. :) Őt is Nora Dovidonyte tervezte. A tatyó 100% pamut és Öko termék! Ez számomra nagyon pozitív dolog, hiszen fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk a Földünk környezetére. Jól látni, hogy az Indigo csapata erre is gondolt! :) 
💠
💠
A hátizsák pontos mérete 36x47 cm. Ez számomra tökéletes, hiszen elférne benne minden fontos dolog. Szerintem bármily korosztály számára remek választás lehet. Többféle színben is megvásárolható, de nekem a natúr színben tetszett a legjobban, mert ezen nagyon szépen látszódik a minta egyedi szín világa és mintája. 
👉 https://indigopolo.hu/hu/product/allatok-novenyek-termeszet_6/bagoly-csalad_62/zsinoros-hatizsak_48/ 👈
💠
Összességében én teljesen megvagyok elégedve a termékekkel. :) Gyönyörűek és minőségi darabok, amelyeket csak ajánlani tudok nektek is. Ha ti számotokra is fontos az egyediség, a minőség és a környezet tudatosak vagyok, látogassatok el az Indigo webshopjára:
👉 https://indigopolo.hu/hu/ 👈
Vagy személyesen a műhelyükbe, amely Veszprémen található meg, a Muskátli utca 6.szám alatt. 
💠
Tippek a tisztításhoz:
- A termékeket kifordítva mossátok 30°-on.
- A torna zsákot és a szövet szatyrot kézzel mossátok. 
- Folt tisztítót és fehérítőt ne használjatok!
- Lehetőleg folyékony mosószert használjatok a mosásnál. 

2018. november 26., hétfő

Connie Glynn: Beépített hercegnő 👑

Író: Connie Glynn
Cím: Beépített hercegnő
Sorozat: Rosewood Krónikák 1. része
Műfaj: Ifjúsági
Kiadó: Menő Könyvek
Megjelenése: 2018
Oldalszáma: 384 oldal
Fordította: Ruff Orsolya


"Vannak helyek ezen a világon, ahol könnyebben történnek bámulatos dolgok, mint máshol."

👑

Szereplők

Lottie
Már a könyv borítója is nagyon megtetszett számomra, ezért izgatottan vártam, hogy elolvashassam a könyvet.  A történet főszereplője Lottie és Ellie, akik ennél különbözőek már nem is lehetnének.
Lottie a nappal, míg Ellie az éjszaka. Lottie édesanyja elhunyt és a lány megígérte neki, hogy a Rosewood Akadémia tanulója lesz. A lány okos, bátor és talpraesett, ezért én nagyon kedveltem őt. A történet elején még nem igen tudtam eldönteni, hogy milyen is ő igazából, de ahogy haladtam a könyvvel, egyre jobban megszerettem a karakterét. A naivságával voltak problémáim. Viszont 14 éves, szinte még gyermek, ezért valósághű volt a személyisége.
Ellie
A kedvenc szereplőm mindenképpen Ellie lett. Ha nem tudnám, hogy ő egy hercegnő, én megesküdnék rá, hogy egy bajkeverő, csibész fiú. 😊 Bár a kapcsolatuk nem indult a legfényesebben, végül szobatársakból legjobb barátok lettek. Igazából az egész regény a barátságuk köré épült fel. 
"Elenor Prudence Wolfson - mondta csendesen. 
- Ez az igazi neven. Nem sokan tudják."
Eliie a regény elején még egy flegmatikusnak mondható lázadó lány volt, de egyre jobban megnyílt és nyilvánvalóvá vált, hogy egy kedves lány és bármit megtenne a barátjaiért. 
Jamie pedig már az első pillanatban is szimpatikus volt számomra a titokzatossága és komolysága miatt.
"Volt benne valami, valami sebezhető, valami, amitől a lány egyszerre érezte magát nyugodtnak és idegesnek."
Jamie
Véleményem szerint Jamie sok lánynak lesz a kedvence. Távolság tartó és kissé ridegnek mondható modora, igazából egy megbízható és magányos fiút rejt. Sajnáltam őt, amiért az édesanyja szülés után elhunyt és egyedül maradt. Igaz, hogy a királyi család befogadta, de nem volt neki választása, ezért partizán lett. A partizán feladata, hogy az élete árán is megvédje az úrnője vagy ura életét. Olyannak képzeljétek el a partizánokat, mint a sztárok testőreit. Mindenhová követniük kell őket és kiképzésben vesznek részt, amely során magas fokú harci képességre tesznek szert.
"Lehajolt, és a lány fülébe suttogott. - Nincs szuperéles hallásom."

Történet

A történet egy kicsit lassan indult be, de már az első oldalakban is magával ragadott a hangulata. Eszembe juttatta az egyik kedvenc könyv sorozatomat, a Harry Pottert, ugyanis a Rosewood Akadémián is házakba osztják a tanulókat. Összesen három ház van, az Ivy, a Counch és a Strautus. Jó lett volna ha többet megtudhattunk volna róluk, mert engem nagyon érdekel ez a téma és izgalmasnak találom.
A címből gondolom már ti is rájöttetek a nagy csavarra a történetből. Nekem nagyon tetszett a hangulata a regénynek. Rég olvastam már olyan regényt, amely ilyen különleges világot mutatott volna be. Az is lehet, hogy pont jókor olvastam ezt a könyvet, és bár nem éppen az én korosztályomnak szól még is magával ragadott és élveztem az olvasását. A könyv vége izgalmas volt, de jól lett volna egy kicsivel több romantikus száll. Lottie és Jamie közt érződött, hogy valami többet éreznek egymás iránt. Bár így is szuper csapatot alkottak így hárman Ellivel egyetemben. A mellészereplők közül bagoly lányt kedveltem és Edmund herceget. Bár utóbbi negatív szereplőként volt jelent a könyvben, engem érdekelne az, hogy miért lett olyan amilyen. Remélem, hogy még a következő kötetben is szerepelni fog. Ha már következő kötet, remélem, hogy minél hamarabb meg fog jelenni magyarul! Nézzétek milyen gyönyörű borítót kapott:

Érdekességek

A Rosewood krókikák szerzője, Connie Glynn mindig is imádott írni. Nemrégen végzett film művészet szakon.Az egyetemen kezdte el hatalmas sikert arató Youtube-csatornáját, amelynek már közel egy millió feliratkozója van. Az írói stílusa nekem nagyon tetszik és remélem, hogy sok könyvet olvashatok majd tőle a közel jövőben. 
👑

Kiknek ajánlom a Beépített hercegnő című regényt?

Első sorban a fiatalabb olvasóknak, akik kedvelik az iskolás, misztikus és rejtélyes történeteket. Másod sorban pedig olyan felnőtteknek, akik szeretnétek egy klassz könyvet olvasni. 

2018. november 25., vasárnap

The Belles - A szépség ára (1.rész)

November 30-án fog megjelenni Dhonielle Clayton: The Belles - A szépség ára című regénye, amely a The Belles lányok sorozat első része. A regény a Maxim Kiadó gondozásában fog megjelenni. Két féle borítóval is megvásárolható. Nektek melyik tetszik jobban? 😊 Nekem az első jobban tetszik.

Camellia ​Beauregard különleges lány: Belle. Orléans fényűző világában a Belle-lányokat köztisztelet övezi, mert ők irányítják a Szépséget, a Szépség pedig olyan érték, amit mindenki a legjobban kíván. Orléans-ban az emberek szürkének születnek, csúnyának, átkozottnak, és csak egy Belle-lány tehetsége, segítsége révén képesek megszépülni. Camellia számára azonban nem elég csak Belle-nek lenni. Arra vágyik, hogy ő legyen a kegyelt, akit Orléans királynője kiválaszt, hogy velük éljen a királyi palotában, és a királyi család és az udvar legmagasabb rangú személyeinek szépségéről gondoskodjon, ezzel elismerést nyerjen, hogy ő a legtehetségesebb Belle-lány az országban. Ám amint Camellia és Belle nővérei megérkeznek az Udvarba, nyilvánvalóvá válik, hogy kegyeltnek lenni nem mindig olyan, amilyennek képzelte. A palota aranyozott falai között sötét titkok rejtőznek, és Camellia hamar megtanulja, hogy puszta léte hazugság, sokkal nagyobb az ereje, mint gondolta, és sokkal veszélyesebb is lehet, mint valaha feltételezte volna. Amikor a királynő arra kéri Camelliát, hogy saját életét kockáztatva, Belle-erejének nem rendeltetésszerű felhasználásával segítsen a beteg trónörökös hercegnőn, Camellia lehetetlen döntéssel kénytelen szembenézni. Orléans és lakóinak jövője a tét. Camellia döntés előtt áll: magát és nővéreit, a Belle lányok életmódját és hagyományait mentse, vagy saját élete kockáztatásával állítsa talpra a hecegnőt, amivel örökre megváltoztatja a világot.


2018. november 24., szombat

Elegáns hófehér, csipkés női táska 👜👜

Ez a hófehér, csipkés női táska azonkívül, hogy gyönyörű szép, rendkívül praktikus is. A mérete 19x28x9x0.9 cm, így tökéletes lehet a mindennapokra. Az év bármely évszakjában viselhető. Kiváló minőségű anyagból készült. A fehér és az arany szín kombinációja igazán elegánssá és különlegessé teszi a táska megjelenését. A csipkés anyag és a táska eleganciája, a maga szépségével szerintem bármely hölgynek rabul ejtené a szívét. A táskához tartozik egy váll pánt is, így a táskát hordhatjuk vállon átvetve, illetve kézitáskaként is. 

Látogassatok az Egyedi termékek webáruházba, mert sok különlegességet találhattok a szeretteiteknek vagy akár saját magatoknak:

2018. november 23., péntek

Bud Spencer póló | LOLmarkt| 🌲🌲

Sziasztok!
Ma ismét egy LOLmarkt termékes bejegyzés hoztam el nektek! A múltkori posztomban is említettem már nektek, hogy mennyire tetszik az egyediségük és a minőségük a termékeiknek. Ez most sem lett másképp! 
Ha ti is szeretitek Bud Spencer filmjeit, akárcsak én, biztosan ti is oda lesztek ezekért a pólókért!
👉 https://lolmarkt.hu/ 👈
🌲 Bud Spencer - A virgács kifogyott, ajándék nem is volt női póló 🌲
Én még mindig azon a véleményen vagyok, hogy a póló a legszuperebb és legpraktikusabb ruhadarab. Akármivel tudjuk párosítani és ráadásul kényelmesek is. A LOLmarkt karácsonyi kollekciójából a Bud Spencer pólók a leghumorosabbak. :)
"A virgács kifogyott,
ajándék nem is volt!" 😀
A póló anyaga nagyon puha és kellemes viselni őt. Most egy számmal nagyobbat rendeltem, mert amolyan Sheldon Cooperesen, szeretek hosszú ujjú felsőt hordani a póló alatt. :) A mintája szerintem nagyon klassz és humoros, így akik szeretik a jópofa pólókat bátran szerezzenek be belőle egyet, mert nagyon megéri. 
👉 https://lolmarkt.hu/a-virgacs-kifogyott-ajandek-nem-is-volt-noi-polo?keyword=bud 👈
Több színben is elérhető: feketében, királykékben, rózsaszínben, sötétkékben, türkizben, zöldben és pirosban. Én pirosat választottam, mert az volt a legkarácsonyosabb. S-XXL méretig rendelhetőek.  De nem csak a lányokra gondoltak a LOLmarkt csapat tagjai, hanem a srácokra is:
Testvéreteknek, apukátoknak vagy akár a kedveseteknek is szuper ajándék lehet! Akárcsak a női változata nagyon kényelmes és puha anyagból készült.
👉 https://lolmarkt.hu/a-virgacs-kifogyott-ajandek-nem-is-volt-polo 👈
Rendelhető: piros, fekete, királykék, rózsaszín, sötétkék, türkiz, zöld és sötétzöld színben. A póló sokkal élénkebb színű élőben, de sajnos ezt a fénykép nem adja vissza. Sajnálom, de több próbálkozás után sem sikerült most ennél jobb minőségű képet készítenem.  Én csak ajánlani tudom nektek a LOLmarkt pólóit és a termékeit, mert nagyon minőségi darabok és emellett roppant kényelmesek is! 
 Ráadásul, most nagyon jó akció van náluk!
Ha vásároltok legalább 2 pólót, egy ingyen vászon táskát fogtok ajándékba kapni! 😊
A táska 100% pamutból készült, a mérete pedig 36x42 cm. (Ha legalább két pólót vásároltok, ne felejtsétek el a kosaratokba rakni a terméket: 
 👉 https://lolmarkt.hu/karacsonyi-vaszontaska 👈
Nagyon praktikus ez a kis táska, hiszen kis helyet foglal és nagyon jól tud jönni a karácsonyi vásárlásoknál vagy éppen a hétköznapokban. Tágas, így bőven elférnek benne a dolgok. 
A LOLmarkt karácsonyi kollekcióját ezen a linken megtekinthetitek:
🌲 https://lolmarkt.hu/index.php?route=product/list&keyword=kar%C3%A1csony&sort=p.date_available&order=DESC&description=1#content 🌲

2018. november 20., kedd

Bőrből készült klumpa |Ledi| 👞👞

Sziasztok!
A mai bejegyzésemben egy olyan terméket szeretnék nektek bemutatni, amely remek segítséget nyújthat olyan személyek számára, akik hozzám hasonlóan sokszor szenvednek lábfájásban. 
Ez a termék pedig egy bőrből készült klumpa a Ledi márkától. 
Nagyon sokszor szokott fájni a lábam, ezért nagyon örülök annak, hogy ráleltem a Ledi márkára. Anatómiailag tervezett lábbeliket gyártanak, amelyek nagyon jó minőségűek és tartósak. Az webshopukban vásárolhattok női és férfi klumpákat, papucsokat és szandálokat. Én most egy klumpát választottam, amelynek nagyon megtetszett a kialakítása és stílusa is. Egyszerű, ám még is klasszikus stílusú és remek választás lehet bármely korosztályú hölgy számára. Akár karácsonyi ajándéknak is tökéletes.
A klumpa felső része bőrből készült és ívelt, ezért nagyon kényelmes viseletet biztosít akár egész napra. Kipróbáltam és valóban nagyon komfortos. Egyáltalán nem fájt benne a lábam, pedig elsőként viseltem a terméket. A belső talp bélése puha bőrből készült. Fáradt és fájós lábakra nagyon tudom nektek ajánlani. Akár otthonra vagy munkahelyen váltó cipőként is viselhetjük. De wellnessben és kórházban is hordhatjuk ha szeretnénk. 
A talpágya és a sarok része is precízen lett kialakítva. Mint láthatjátok a képen is magasabb sarokkal rendelkezik, amely nagyon jól tartja a sarkat és enyhíti annak a fájdalmát. Előnye, hogy a láb sem izzad benne, hanem hagyja azt lélegezni. 
Meglepődtem, hogy milyen könnyedén tudtam benne járni. Ez annak köszönhető, hogy a cipő figyelembe veszi a láb igénybevételeit, így rugalmas járást tesz lehetővé. 
Összességében én nagyon megvagyok elégedve a termékkel és a hatékonyságával, mert valóban nem fáj benne a lábam, sokkal könnyebben tudok benne járni mint egyébként és igazán szép, kidolgozott klumpát kaptam. Ha ti is láb fájdalmakkal küszködtök vagy csak szeretnétek egy remek minőségi lábbelit, bátran látogassatok el a Ledi weboldalára. 
👉 http://ledi.hu/ 👈

2018. november 19., hétfő

Miért hagytam félbe az olvasását? 😢

Író: Nora Roberts

Cím: Sötét boszorkány

Műfaj: Misztikus, romantikus

Kiadó: Gabo

Megjelenése: 2015

Oldalszáma: 400 oldal


A novemberi könytárban jártam bejegyzésemben említettem nektek, hogy a molyon kértem segítséget abban, hogy tudnak-e nekem ajánlani a többiek olyan sorzatot vagy trilógiát, amely magával tud ragadni, illetve, hogy a cselekménye legyen fordulatos és izgalmas. Sokan segítettek, amelyet ezúton is köszönök szépen! Végül úgy döntöttem, hogy Nora Roberts: O'Dwyer-örökség trilógiáját fogom elolvasni. Rögtön írtam is üzenetet a kedves könyvtárosunknak, hogy meg van-e a nekik ez a trilógia. Igen, meg volt nekik és másnap mehettem is értük. Nagyon fel voltam dobva és igazán lelkes voltam, mert a vélemények alapján teljesen meg voltam győződve arról, hogy én is imádni fogom, akárcsak a többiek. Sajnos nem így történt. 😑
Az eleje nagyon izgalmasan kezdődött. A családanya, aki egyben boszorkány is egy erős nő volt és mindenáron megvédte a gyermekeit a gonosztól. A gonosz egy sötét varázsló volt, aki a boszorkány testére és erejére vágyott. Bármit megtett volna, hogy megszerezze magának a nőt és gyermeket nemzen neki. De a boszorkány szerette a férjét és fontos volt számára a családja. Ám ennek ellenére ő is gyengült és varázslat segítségével megkérte a férjét, hogy jöjjön haza a csatából és védje meg őket. A férj lóra is pattant... Tovább nem írom, hogy mi történt, mert nem szeretnék spoilert okozni senkinek sem. Szóval a bevezető nekem nagyon tetszett, mert valóban boszorkányos volt a hangulata és kifejezetten tetszett a szereplők egyénisége is és persze a varázslatok is. De ami ezután jött már egyáltalán nem az világom volt. Régebben is az volt számomra a probléma a Nora Roberts könyvekkel kapcsolatban, hogy lassan halad a történetük és hamar unalmassá válnak. És ebben a könyvben is az volt a gond, hogy annyira lassú volt a történetszál és egyszerűen még kedvem sem volt a kezembe venni a könyvet, mert tudtam hogy sok-sok oldalon át megint nem fog semmi sem történni. A főszereplő lány egyénisége sem fogott meg engem és a cselekményszál is túl kiszámítható volt. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább félbehagyom és nem folytatom tovább a trilógiát sem. Sajnálom, hogy így alakult, mert tényleg nagyon sok reményt fűztem hozzá. De hát ez van. Majd lesz jobb is. ☺ 

2018. november 18., vasárnap

Egyedi mintás pulóver + póló |LOLmarkt|

Már nagyon vártam, hogy megírhassam nektek ezt a bejegyzést, hiszen imádom az egyedi termékeket és nagy rajongója vagyok a pulóvereknek és a pólóknak is. Én a legtöbbször a kényelemre törekszem és olyan ruhákat szeretek viselni, amelyek komfortosak. De fontos számomra a minőség is. Ezek a jellemzők pedig pontosan illenek a LOLmarkt termékeire! 😊 
💕
Mrs. páros kapucnis pulóver 
Nem szokásom fehér felsőket viselni, de amikor megpillantottam őt, rögtön megtetszett. Nagyon kényelmes. Szerintem még sosem volt ilyen kényelmes pulóverem. 💕 Meleg, de ugyanakkor a pulóver könnyű anyagból készült. Az anyaga pamut, ezáltal nagyon puha és igazán kuckózós pulcsi, amelyet öröm viselni ezekben a hideg időkben. Suliban, munkahelyen is teljesen megállja a helyét. Jól lehet hozzá sportosan öltözködni. Egy sötét farmerrel, tornacipővel, snapbackkel már is kaphatunk egy nagyon vagány és stílusos szettet. A mintája pedig nagyon szép és minőségi. A kis Minnie egeres hajpánt nagyon aranyos és jól feldobja a sima fekete feliratot.
Én úgy gondolom, hogy nagyon romantikus dolog ha egy szerelmes pár páros pulóvert visel. Mivel közeledik a Karácsony is, remek választás lehet ajándéknak is. Hasznos és egyben kedves gesztus is ilyen pulóvert ajándékozni a kedvesünknek. Fehér és szürke színben rendelhető meg. S-XXL méreig találjátok meg őket a webáruház kínálatában. Én javaslom nektek, hogy egy-két mérettel kisbbet rendeljetek az átlag méretetektől. Ha például XL-es méretűek vagytok, akkor az M-es vagy L-es méret pont megfelelő lesz a számotokra. Én L-es méretet rendeltem és bár kicsit bővebb, nekem így tökéletes, hiszen pont olyan pulóvert szerettem vona, amely kicsit oversize méretűbb. 
Segítség méret választáshoz:
https://lolmarkt.hu/meret
A pulóvert mindig kifordítva és kimélő programon mossátok. Ha vasalni szeretnétek, akkor figyeljetek arra, hogy a vasaló közepes meleg legyen és ne érjen közvetlenül a pulóveren található mintához.
Én nagyon imádom ezt a pulóvert és ha ti is szeretitek a kényelmes, szép pulóvereket, mindenképpen szerezzetek be egyet:
https://lolmarkt.hu/pulover/mrs-paros-kapucnis-pulover
Mindig is nagy Gyűrűk ura rajongó voltam, ezért amikor megláttam ezt a jópofa pólót nagyon vidám lettem. 😊 Élőben is nagyon szép élénk kiràlykék a póló a színe és a mintája is szép, kidolgozott. 
Többféle színben is rendelhető: fekete, rózsaszín, piros, zöld, szürke és királykék színben is. A méretek közül is bőven tudok válogatni, hiszen S-XXL méreitig rendelhetőek. A póló anyaga nagyon puha, kellemes viselni őt is. 
Ha nektek is megtetszett, katt a linkre:

Alien X-Ray póló
Na jó...ennél menőbb pólót még nem láttam! Annyira klassz a mintája! 
A minta úgy néz ki, mintha egy röntgen felvételen keresztül látnánk, ahogy a testen belül növekszik egy alien. 😍 
A póló nagyon kényelmes és 100%ban pamutból készült. Minőségi és a mintája is magasan veri a boltban kapható termékeket.
 Legalább is én nem igen találkoztam ilyen remek minőségű pólókkal a boltokban. Fekete színben rendelhető meg és a méret nála is bő választékú, S-XXL-ig rendelhető. 
Ha ti is szeretnétek egy klassz Alien pólót, katt a linkre:

Őszintén csak ajánlani tudom nektek a LOLmarkt webáruházat, mert magas minőségi termékeket vásárolhattok tőlük kedvező áron! 😊 
Én imádom a pólókat és persze a pulóvert is. 

2018. november 17., szombat

Spirit karóra ⌚💕

A mai bejegyzésemben a Spirit karórámat szeretném nektek bemutatni. Pénteken érkezett meg hozzám a Spirit Webáruháztól a csomagom. Már nagyon vártam, hogy megérkezzen és írhassak róla nektek. Elsőként a képen varázsolt el a színe és a stílusa. Ez a csomag kibontása után sem változott meg. A szállítással nagyon meg vagyok elégedve, ugyanis törékeny jelzőt is kapott a csomag és tökéletes állapotban érkezett meg hozzám. 
Én ezt az órát választottam:

Spirit Polka rózsaszín pöttyös karóra

Mindig is szerettem a karórákat, de sohasem gondoltam volna, hogy egyszer rózsaszínűt fogok hordani. Viszont az utóbbi időkben nagyon megszerettem a világosabb rózsaszínt és nagyon szívesen hordok ilyen színű kiegészítőket és ruhákat is. Mint említettem elsőként a színe a stílusa tetszett meg, de a külsején kívül az is fontos tényező volt a számomra, hogy nikkelmentes legyen. Sajnos fémallergiás vagyok és sokszor ez megkeseríti a mindennapjaimat, hiszen nem viselhelhetek olyan kiegészítőket, amelyeket szeretnék. De gondolom, hogy rajtam kívül még sokan szenvedtek ebben az allergiában. Tegnap délután és ma délelőtt is viseltem az órát és nem okozott semmilyen panaszt. Nem lett piros a bőröm és egyáltalán nem viszketett, mint ahogyan az szokott más ékszerek esetében. Így azt kell mondanom, hogy valóban teljes mértékben nikkelmentes. 
A Spirit Webáruház dolgozói a csomagolásra is nagyon odafigyeltek, hiszen egy márkajelzett díszdobozban küldik a terméket. Ez akár remek karácsonyi ajándék is lehet. Szerintem bárki nagyon örülne egy szép és minőségi órának. A Spirit karórák pedig igen minőségiek, hiszen Japan Quartz szerkezettel vannak felszerelve, így azok évekig megőrzik a minőségüket. Emellett stílusosak is, így mindenki megtalálhatja a hozzá és a stílusához leginkább illő darabot. Ezen a linken megtudjátok tekinteni az órát:
https://www.spiritora.hu/Spirit-Polka-rozsaszin-pottyos-szijjal-ezust-szinu-Noi-karora-d13.htm
Az óra cseppálló és a szíja design bőrből készült. 1 év gyári garancia is van rajta, ami még egy piros pont a Spirit márkának. 
Én nagyon megszerettem ezt az órát és remélem, hogy sokáig hű társam lesz a mindennapokban. Csak ajánlani tudom nektek a Spirit Webáruházat, hiszen minőségi termékeket árulnak megfizethető áron, garanciát vállalnak rá és a szállításra is nagyon odafigyelnek. 
Látogassatok el az oldalukra:
👉 https://www.spiritora.hu/ 👈

Egyedi, kézműves képeslap 😍

Akik régóta olvassák a blogomat, azok tudják, hogy én nagyon kedvelem a saját kézzel készített tárgyakat. Ezért nagyon megörültem annak, amikor ráleltem Judit Balint's  Handicrafts oldalára, ahol gyönyörű szép termékeket lehet rendelni ajándékba vagy akár saját magunknak.

A szemem megakadt egy gyönyörű képeslapon, amely "Az első karácsonyom"  nevet kapta.
Élőben is ugyanolyan aranyos és szép, mint a képeken. 😊 Nagyon tetszik benne a különlegessége. A kis rénszarvas szeme mozog! Hát, ezen nagyon meglepődtem, mert igen jópofa és szerintem a gyerekek is odáig lesznek érte. :) A képeslap minőségi termék és látszik rajta, hogy alapos munkát végzett az alkotója, Judit. A termék mérete 15x15 cm, így a jókívánságok mellé írhatunk versikéket is a képeslapba. A képeslap teljes mértékben kézzel készült.

Alapja beige karton, amelyet vele harmonizáló scrap papírokkal, masnikkal, gombokkal és papír szívekkel díszített Judit. Csodálkozok rajta, hogy milyen részletes lett a kialakítása. Gondolok itt a rózsaszín, fehér pöttyös szívecskékre, a rénszarvas mozgó szemére, a kis elefántra és a kis masnira. Annyira tetszik és remélem, hogy a keresztlányom is ennyire odáig lesz majd érte.
Akiknek kisfiú van a családjában, annak van egy jó hírem! Lehet kisfiús színben is kérni, amely szintén nagyon szép és egyedi termék.
Ha ti is szeretitek a különleges és egyedi, kézzel készített ritkaságokat, bátran látogassatok el az Egyedi termékek weboldalára. Én teljesen megvagyok elégedve és nagyon örülök annak, hogy a keresztlányomat meg lephetem vele. 😊
Kedvenc karácsonyi köszöntőim:

"Hópihécske száll az égen, kis csengettyű szólal szépen.
Az angyalok ma táncra kelnek, gyertyafénynél énekelnek.
Mosolyogva mondják néked: békés boldog ünnepeket!"

"Itt volt egy angyalka, s azt súgta nekem:
gondolj ma azokra, kik szívedbe férnek!
Eszembe jutottál te és a családod,
ezúton kívánok boldog karácsonyt!"

"Odakint hó hull, idebent csend ül.
Az áhítatban pici harang csendül.
Egy angyal csendben a fa mellé repül,
a szeretetet hozta nekünk ünnepül.
Békés karácsonyt!"

2018. november 15., csütörtök

My Equa kulacsokat teszteltem! 😊 💧💧

Sziasztok!
Lehetőségem volt My Equa kulacsokat tesztelni! Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget! Ebben a bejegyzésemben pedig szeretnék írni róluk egy összegzőt, hogy nekem mi a véleményem róluk.
http://myequa.hu/
Én elég sok folyadékot fogyasztok, leginkább szénsavmentes vizet és teát. Egy ideje pedig elhatároztam, hogy szeretném csökkenteni a műanyag palackok mennyiségét a háztartásomban, ezért erre az egyik legjobb megoldás a kulacs volt. Összesen 3 kulacsot tesztelhettem:
Ugye milyen szépek? De természetesen azon kívül, hogy gyönyörűek nagyon praktikusak és környezettudatosak is! Azt tudtátok, hogy egy műanyag palack kb.450 év alatt bomlik le? Bizony...rengeteg idő ez. Ezért is tartom fontosnak azt, hogy kevesebb műanyag terméket vásároljunk. Sokkal jobban megéri egyszer megvásárolni egy kulacsot, amely aztán évekig hű társunk lesz. Otthonról vihetünk benne teát, gyümölcslevet, turmixot. Gyerekeknek és felnőtteknek is szuper választás lehet. Elsőként a Flowerhead Poppy kulacsot próbáltam ki.

Flowerhead Poppy kulacs

Egy mézes teát ittam elsőként belőle. A hőt nagyon jól tartotta és nagyon kellemes volt belőle fogyasztani a teát, hiszen az ivórésze nagyon kényelmesre lett kialakítva. Egyébként a Flowerhead Poppy kulacs a 2018-as nyár újdonsága volt. Kiváló minőségű üvegből készült és 550 ml-es kiszelerésű. A kupakja rozsdamentes acélból, polyprobyténból és szilikon gyűrűből áll. Egyáltalán nem szivárog ki a kulacsból a folyadék, emiatt bátran tudom nektek ajánlani iskolába és munkahelyre is. Én nagyon megvagyok vele elégedve és mindenképpen ő a kedvencem a három kulacs közül.
Ha nektek is megtetszett, erre a linkre kattintva megrendelhetitek

EQUA Flow kulacs

Nagyon különleges külsőt kapott ez a kulacs, egészen egyedire sikeredett. Igazából ez egy többfunkciós kulacs, hiszen kétféle kupak tartozik hozzá.
Tartozik hozzá egy normál kupak foggantyúval és egy smoothie kupak is 2 db szívószállal kiegészítve. Én kipróbátam benne egy igazán finom turmixot és nagyon megvagyok elégedve ezzel a termékkel is. Az előzőleg említett kulacshoz hasonlóan 100 %-ig szivárgásmentes záródást biztosít.
Ez már egy nagyobb kiszerelésű kulacs, 8 dl-es űrtartalmú. Sportoláshoz tudom leginkább ajánlani, de munkába és iskolába is remek választás lehet.
Erre a linkre kattintva megtudjátok rendelni:  http://myequa.hu/termekek/flow-kollekcio/wave-2in1
Az én egyik kedvenc turmixom: Csokis turmix
Hozzávalók
•2 dl laktózmentes tej 
•20 g csoki
A csokit gőz felett megolvasztjuk és a tejjel összeturmixoljuk. A tejetéje nyomhatunk egy kis tejszínhabot, amelynek tetejére hinthetünk ízlés szerint kakaót vagy fahéjat. Ha szeretnénk akkor reszelt csokit is szórhatunk a tetejére, hiszen úgy még finomabb. 

Virágos kulacs

Harmadikként pedig a virágos kulacst teszteltem. 
Szerintem ő is gyönyörű szép és nagyon tetszik az egyszerű virágos mintája. Számomra pont ideális a mérete is, hiszen 600 ml-es az űrtartalma. Kiváló minőségű Eastman Tritan műanyagból készült. A kulacsok közül ő a legkevesebb súlyú, így bárhová nyugodtan magunkkal tudjuk vinni. Én gyümölcslevet és szénsavmentes vizet fogyasztottam belőle. A másik két kulacshoz hasonlóan ő is remekül teljesítette a zárodást. Tehát nem csöpögött még akkor sem, amikor a táskában hurcoltam magammal. Stílusos, nőies és igazán remek termék. 
Erre a linkre kattintva megtudjátok rendelni: 
Ha ti szeretnétek tenni a környezetünk védelmében és szeretitek a különleges, praktikus tárgyakat mindenképpen srezzetek be egy My Equa kulacsot! 💧 😊

Indigo póló