Magyar Verses Csütörtök

Erdős Renée

A fekete pillangó

A fekete pillangó két kiterjesztett szárnnyal
Rászállt homlokomra. És íme, jöttek, jöttek
Rég eltemetett gondok,
Nagy ifjúságos lázak, színesek és bolondok –
És a homlokom égett…

A fekete pillangó rászállt két szememre –
És íme, izzón jöttek bíboros látomások:
Egy kert, szökőkutakkal és rejtett lugasokkal
S benne az Idolino megelevenült szobra.
Színe bronz, de hőséges. Élő, sudár, húsz éves.
S álma a diadalmas, a mindentudó asszony…
És a szemeim égtek. –

A fekete pillangó játékos lebbenéssel
Rászállt az ajkamra.
És íme, csókok jöttek, új, nagy, asszonyi csókok,
Titkos kasból kiröppent méhek, nagyszomjú rablók,
S zümmögve és zenélve, hízelkedő fullánkkal
Ellepték meleg ajkát az eleven szobornak.
És az ajkam égett…

A fekete pillangó viharos szárnyveréssel
Körülcikázott engem – és íme, lángban álltam!
Soha ily meddő lángot, ily vigasztalan fénylőt!
Mint elfeledett fáklya, mely túlélte az éjjelt
És a napfény kelésén, szégyenlős lobogással
Fáradtan esik össze: úgy roskadtam magamba.
S az önvádtól gyötörve, magamat ostorozva
Kiáltottam: Halál, szán meg és olts el engem!…

A fekete pillangó fejem fölött cikázott…
Bús volt az alkonyat. Csillagok lomhán keltek,
Köröttem a kutak fáradtan énekeltek –
A kertet megtöltötték lappangó puha árnyak,
S föllobbant mámora a meleg éjszakának,
A föld sóhaja érzett s a tenger remegése –
És a tenger fölött, egekig érő szárnnyal
Ott lebegett sötéten a fekete pillangó.