Vers

Papp Ádám

Legyen így

Legyen így!

Menj csak! Menj!
De tudom, hogy
csókjaimért mindig
visszajössz,
s már te sem hiszed el,
hogy „most végre”
elköszönsz.

Legyen így!

Hiába takarod szemeid,
ha belőlük a kis fények
is rám nevetnek.

Ismerlek már, tán még jobban,
ezért tudom azt is, hogy
e félsz benned miként dobban.

Legyen így!

Ha akarod... de nem csapom
be magam, hisz, ha nem
vágynál karjaimban élni,
szó nélkül mennél... mégsem
tudsz csend maradni.

Legyen így!

A könnyeid dala fájó üvöltés.
Szinte bele lehet halni,
de én csak némán szeretlek most,
s kezeimbe csepegtetem e zenét,
hogy elés tartsam, s meglásd ott;
én is sírok, engem is bánt,

mégsem ordítom rád...

Legyen így!

Tudj elmenni...
de ha nem, ne akarj
elköszönni. Így csak neked árt
ez imbolygó tudat, én pedig
érzem, hogy örök maradsz.

Őrizni, szeretni együtt, egymást
életünk oltalma alatt.

Legyen így!

Ne add másnak e szavakat...
Én legyek az, ki mindig ért, félt,
ölel, s ezer élet múlva is
remegve beléd halhat.

Henrietta