2017. június 24., szombat

10 könyves tény rólam

Sziasztok! Ma összegyűjtöttem nektek 10 könyves tényt magamról.
Ha van kedvetek olvassátok el. :)


1. Általános iskolás koromban szerettem meg igazán az olvasást. 10 éves koromban találtam rá a könyvtárban Francis Ford Coppola Drakula című filmjének a regényére. Otthon egy éjszaka alatt kiolvastam, majd kikölcsönöztem Darren Shan Vámpíros sorozatát is. Ezután még több könyvet kezdtem el olvasni. Mondhatjuk úgy is, hogy ennek a vékonyka regénynek köszönhetem, hogy több száz könyvet olvastam már el eddig. :)

2. Egy éve regisztráltam a molyra, de csak néhány hete kezdtem el aktívabb lenni az oldalon. Idén bejelölök minden olvasott könyvemet, mert szeretnék majd összesíteni az év végén, hogy mennyi könyvet sikerült kiolvasnom. 


3. Nagyon szeretek verseket hallgatni a youtube-on. Kedvenc előadóm Kaszás Gergő. Imádom a hangját. 

4. Az egyik kedvenc versem Petőfi Sándortól a Téli éj. 


5. Hangoskönyveket is szoktam hallgatni. Nemrégiben kezdtem csak el, de teljesen kikapcsol és számomra majdnem ugyanazt az érzést adja, mintha én olvasnám a történetet vagy mintha egy filmet néznék. Szerintem nagyon hasznos is, mivel például én buszon nem tudok olvasni, mivel szédülni kezdek tőle. Viszont ha hangos könyvet hallgatok fel rakom a fejhallgatót és közben bambulok ki az ablakon. 


6. Akárhova megyek mindig viszek magammal egy könyvet. Mivel nem szeretnék több kilós súlyt cipelni a hátamon, ezért vékonyabb köteteket szoktam magammal vinni, mint például novellákat vagy verses köteteket. 


7. A kedvenc könyveimet kemény táblás változatban szoktam megvásárolni, mert hiába vigyázok nagyon a könyveimre, sajnos a puha kötéses könyvek könnyen megsérülnek. 
Viszont az áruk miatt a puha kötéses könyveket tudom leginkább csak megvásárolni, de ha a könyvtárból kikölcsönzök egy könyvet és az elolvasása után azt érzem, hogy annyira jó volt, hogy nekem is kell egy saját példány belőle a polcomra, akkor arra nem sajnálom a pénzt, mivel tudom, hogy többször is elfogom még olvasni az életemben és a könyv kemény kötéses változatban nem fog megsérülni a sok lapozgatástól. 

8. Gyűjtöm a könyvjelzőket és szoktam saját kezűleg is készíteni néhányat ha úgy tartja kedvem.

9. Kedvenc íróm Böszörményi Gyula. Számomra ő a legjobb író. A kedvenc sorozatom tőle az Ambrózy báró esetei. :)

10. Régebben szinte csak fantasyt és krimit olvastam, viszont mostanában egyre több New Adult és romantikus könyvet szoktam a kezembe venni.

Henrietta





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jóga párna / Green-Echo / 🌱