A nevem Anna és 22 éves vagyok. Egyedül élek már két éve egy kis házban, amelyet örököltem. Az egyik este későn értem haza a munkából és túl fáradt voltam már ahhoz, hogy vacsorát főzzek magamnak. Ezért inkább kentem magamnak egy nutellás kenyeret és öntöttem magamnak egy pohár tejet. Miután megvacsoráztam, bezártam az ajtót és elindultam a fürdő felé. Levetkőztem, a ruháimat a szennyesbe dobtam. A hajamat felgumiztam a fejem tetejére, hogy ne legyen vizes. Beálltam a zuhany alá és élveztem a jól eső melegséget. Éppen az arcomat mostam, mikor furcsa hangra lettem figyelmes. Olyan volt, mintha valaki csoszogott volna a házban. Elzártam a zuhanyt és hallgatóztam, hátha ismént meghallom az előbbi furcsa zajt. De nem hallottam semmit. Biztosan csak túl fáradt vagyok és beképzelek magamnak dolgokat - nyugtattam magam. Megtörölköztem és felvettem a pizsamámat, majd megmostam a fogam. Aztán a nappali felé vettem az irányt, mert nézni szerettem volna egy kicsit a tv-t. De elment az áram.
- De jó...-morgolódtam magamban.
Inkább bementem a hálószobába és lefeküdtem. Nem soká álomba is zuhantam.
Pár óra múlva nyikorgó hangra ébredtem fel. Az ajtót valaki becsukta. Pedig mindig nyitva szoktam hagyni az ajtót..
Az ablakok zárva vannak..huzat sem csaphatta be.
Félek megfordulni, mi van ha egy gyilkos az és arra vár, hogy megforduljak. Becsukom a szemem és imádkozok, hogy ez csak egy rossz álom legyen.
De nem az. Ez a valóság.
Hallom ahogy szuszog, majd lép kettőt és leül az ágyra.
A fejem felé fordítom és látom, ahogy háttal ül nekem az ágy szélén. Kapucni van a fején.
Majd megszólal: Anna...
Ismerős a hangja.
Letaglóz amikor rájövök, hogy kinek a hangja ez.
Ez nem lehet..ő nem lehet, hisz meghalt két évvel ezelőtt.
A volt vőlegényem hangja. Két éve meggyilkolták.
Felmászik az ágyra, majd mikor már közel ért, a fülem mögé simította a hajamat, ahogyan már több tucatszor tette mikor még élt.
Föld szagot érzek és még valami mást, ami nagyon undorító. Égett emberi hús. Lassan csúszok az ágy másik végébe. Ha elég gyors leszek, megtudom kerülni az ágyat és kitudok szaladni.
- Ne is próbálkozz semmivel, ismerlek már. - Szólalt meg gúnyosan az exem.
- Emlékszel még mit ígértem neked? -kérdezte szinte már gyengéden.
Nem tudok megszólalni. Gombóc van a torkomban, annyira ideges vagyok.
A nyakamhoz hajol és a fülembe súgja:
"Örökké veled leszek. Még a halál sem tud tőled elválasztani." Hát itt vagyok kicsim. Visszatértem. Nézz rám!-parancsolt rám dühösen.
Elakarok szaladni de ő lefogott, majd megfordított, hogy szemtől szembe kerüljünk egymással.
Az arca le van égve, a szeme helyén két nagy fekete lyuk volt és csótányok másztak ki belőle. De az ujján ott volt a gyűrű, amelyet még tőlem kapott.
Én már levettem, mert akárhányszor csak ránéztem sírni kezdtem, annyira hiányzott Sam.
- Sam...-kezdek neki a mondandómnak, de nem tudom végig mondani, mert a keze a nyakam köré fonódik és erősen szorítani kezdi.
- Te nem is örülsz nekem! Én visszajöttem a halálból, hogy ismént együtt legyünk..boldogan! -A hangja nagyon dühös volt és remegett.
Alig kapok levegőt, már csak feketeséget látok. Hirtelen a földön találom magam és kapkododni kezdem a levegőt. Sam belerúg az ajtóba, ami ketté törik. Majd oda jön hozzám és megfogja a kezem. A gyűrűsujjamat tapogatja és megtudja, hogy a gyűrűt már nem hordom.
Megrándul az arca, majd egy mozdulattal kitöri a gyűrűsujjamat.
- Neked nem ér semmi a fogadalmunk, te kis r*banc!
Majd kitöri egymás után a többi ujjamat is.
Sikítok és könyörgök, hogy hagyja abba.
- Hagyjam abba? -Dehogy hagyom. Még csak most kezdtem. A hajamba markol és a fejemet a padlóba veri.
Sírok, sikítok segítség után, de tudom, hogy senki sem fog segíteni, hisz nincsenek még szomszédaim sem.
Arra eszmélek, hogy vér csöpög a szemembe, ami összemosódik a könnyeimmel.
Sam közben ordibál velem és azt hajtogatja, hogy én soha sem szerettem igazán, úgy mint ő engem.
Lassan elhalkul a hangja és kezdem azt hinni, hogy végre elment.. De nem. Ott áll előttem és az utolsó kép, amelyet látok, az az ő kárörvendő vigyora.
Mikor kinyitom a szememet, fehérség vesz körül. A fejem hasogat, az ujjaim be vannak gipszelve.
Az anyukám ott ül az ágyam melleti székben és amint kimondom a nevét, már ott is áll mellettem.
- Kincsem! Annyira aggódtam érted. - szipogott az anyukám.
- Anya...Sam volt az..ő tette.
- Anna, Sam nem él...hisz ezt te is tudod.
- De ő tette! -kiabálok vele, amit rögtön meg is bánok, mert szúró érzést éreztem nyomban a fejemben.
- A házban nem volt senki rajtad kívül, mikor rád találtunk. Betörésnek sem volt nyoma. Senki nem járt a házadban rajtad kívül.
De én akkor is tudom, hogy Sam tette. A halott vőlegényem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése