A halott vőlegény |3.fejezet| Befejező rész

A nyakamból spriccolt a vér, egyenesen Sam arcára.
Körbenyalta a száját, majd elvigyorodott. Levette a fejéről a kapucnit és megláttam sátáni arcát. Azt az arcot, amelyre két évvel ezelőtt még szeretettel néztem. A haja koszos volt és az arcába hullt. Bűzlött és teljesen beborította a vér. Az én vérem..
Nyöszörögtem. Nem bírtam megszólalni, de még volt bennem életerő, ezért megpróbáltam felállni. Már majdnem sikerült, de a lábam megcsúszott a vértócsában és a arccal landoltam a hideg, márványozott padlón.
Sam kinevetett majd lassan felém indult. Az arca sóvárgó volt és ez megfélemlített. A vőlegényem egy élőhalott, aki emberihúsra vágyik. Nem volt nálam fegyver és éreztem, hogy hamarosan elvérzek. A hátamra fordultam és vártam, hogy a halál értem jöjjön. Annyit szenvedtem már, hogy a halál csupán megválltás lenne a számomra. Sam fölém tornyosult majd két ujját a szemembe döfte és kiszedte a szemgolyóimat. Az épp kezemmel próbáltam védekezni ellene, de mind ez semmit sem ért. Éreztem, ahogy a szemem kifolyik és már csak sötétséget látok. Levegőt sem kaptam és lassan elnyelt a a titkokkal teli mélység.

_ _ _

A szivem nem vert és a tüdőm működése is leállt. Egy koporsóban feküdtem és azzá válltam, amivé a vőlegényem. Élőhallottá. Felnyitottam a fekhelyem tetejét és kimásztam a síromból. Nem láttam, de a hallásom kiélesedett és megéreztem egy ismerős illatot.. Sam. 

- Már vártalak kedvesem. Most már örökre együtt lehetünk míg világ a világ - szólt gyengéden, majd megfogta a kezemet. 

Bár boldog lehetnék, most, hogy végre a szerelmemmel lehetek, még sem vagyok az teljesen. Dühöt érzek egy bizonyos ember iránt.

Egy olyan ember iránt, aki nagyon sokat jelentett nekem és bíztam benne. Az, hogy nem hitt nekem nagyon rosszul esett. Talán ha hitt volna nekem még most is élhetnék és nem lennék egy emberevő szörnyeteg.

De a múlton nem lehet változtatni. Talán okkal történt minden. Visszont a lelkem addig nem nyugodhat, míg meg nem bosszulom azt, amit ő tett velem. 

- Sam. Te nem vagy éhes? - kérdeztem a vőlegényemtől.

- De kicsim, most, hogy mondod tényleg az vagyok. Tudsz egy jó helyet, ahol megvacsorázhatnánk? 

- Persze. Az anyukám biztosan vendégül látna minket.- feleltem édesen. 

Majd kézen fogva elindultunk az édesanyámhoz, hogy megbosszút álljak és persze azért, mert Sam és én is éhesek voltunk.