Az új legjobb barátom

Hét éves voltam, mikor a szüleimmel egy másik városba költöztünk. Először nem szerettem ott élni, mert hiányoztak a barátaim és az osztálytársaim.

Anya és apa szerint már elég nagy voltam ahhoz, hogy a saját szobámban aludjak. Esténkét féltem egyedül, mert nagyon sötét volt és sokszor úgy éreztem, hogy van valaki más is rajtam kívül a szobámban. Ilyenkor mindig a paplan alá bújtam és a kedvenc plüssmackómat szorongattam. Abban bíztam, hogy Mackó kapitány majd megvéd engem a gonosz lényektől, amelyek ártani szeretnének nekem. 

Teltek múltak az idők, de még mindig nem szerettem ott élni. Nem voltak barátaim és nagyon egyedül éreztem magam. 

Az egyik éjszaka nem tudtam elaludni. Ideges voltam, mert úgy éreztem, mintha valaki figyelne. Lassan megfordultam az ágyamon és az ablak felé néztem. A sötétítőfüggöny bevolt húzva. Lassan felálltam és csendes léptekkel indultam el az ablak felé. Kilestem, hogy van e ott valaki. Csak sötétséget láttam, ezért visszaindultam az ágyam felé. De az ágyam mellett állt valaki. Egy nyúlánk alak, hosszú kezekkel. Olyan magas volt, hogy majdnem elérte a feje teteje a plafont. Fekete öltönyt viselt, piros nyakkendővel. Nagyot nyeltem és megkérdeztem tőle:

- Ki vagy te? 

Nem szólalt meg, csak állt mozdulatlanul. 

- Sz....szólok a szüleimnek!

Erre a hosszú keze megmozdult és kinyúlt felém. Megragadta a vállamat és felemelt. Letett az ágyra, majd mellém ült. A kezébe vette a plüssmackómat és játszani kezdett vele. Nem igazán tudtam, hogy mit is akar tőlem. Ezért csak néztem őt csendben. Nagyon furcsa volt. Még sosem találkoztam ilyen különös emberrel. A bőre hófehér volt és hiányzott az arca. Nagyon ronda volt és visszataszító. Féltem tőle. Ameddig ő a plüss mackómmal volt elfoglalva, megpróbáltam hallkan lemászni az ágyról. Megfogtam az ajtó kilincsét és lassan lefelé nyomtam azt. Az ajtó fájdalmas nyikorgó hangot adott ki, mire a lény felém fordult, majd felállt. Felém nyúlt, de nem ért hozzám. Helyette megfogta az ajtó kilincsét, lenyomta azt és a kulcsot lassan, de magabiztosan elfordította. 

Majd ismént elkezdett játszani és a kezével intett, hogy menjek oda hozzá. Bár az eszem azt súgta, hogy meneküljek el, győzött a kíváncsiságom. Olyan régóta nem játszott már velem senki. Biztos nem lesz gond ha egy kicsit játszok vele. Így hát kezembe vettem a plüss kutyámat és elkezdtem játszani. A lény felém fordította a kezében lévő macimat és ráültette a kutyámra. Kacagtam, mert nagyon viccesnek találtam azt, hogy a maci lovagol a kutyán. Amikor már kezdtem nagyon álmosodni, így szóltam az új barátomhoz:

- Nagyon jól éreztem magam. Engem Mary-nek hívnak. Neked mi a neved? - kérdeztem tőle kíváncsian.

- Slenderman.... - hörögte az új barátom.

- Nos, kedves Slenderman, ha szeretnéd holnap is játszhatnánk valamit. Átjössz majd hozzám?

A lény bólintott, majd feállt és betakart. Hamar álomba merültem. 

Nagyon jó estém volt. Lett egy új barátom.