A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vörös Pöttyös. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vörös Pöttyös. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 21., hétfő

A fiúknak, akiket valaha szerettem

Író: Jenny Han
Cím: A fiúknak, akiket valaha szerettem
Műfaj: YA, romantikus
Kiadó: Könyvmolyképző 
Fordította: Tóth István
Könyv megjelenése: 2015
Oldalszám: 358 oldal

Hány sütit érdemel? 🍪🍪🍪🍪🍪

Én és a könyv....

Pár hónapja hallottam bővebben a könyvről és úgy döntöttem, hogy mindenképp elfogom majd olvasni. 
Ami a leginkább felkeltette a figyelmemet azaz volt, hogy három lány testvér a főszereplő. Nekem három lány testvérem van, pontosabban két nővérem és egy húgom. 
Sok szituáció nagyon ismerős volt számomra.
Kezdjük Margottal:
Margott a legidősebb testvér. Az édesanyjuk halála után kötelességének és feladatának érezte azt, hogy vigyázzon a testvéreire és az édesapjukra. Maximalista, kitűnő tanuló és ...mindenben a legjobb.
Együtt éreztem Lara Jeannel, mert tudom milyen érzés egy nagyobb testvér árnyékában élni. 
Őszintén szólva Margot nem volt szimpatikus számomra. Egy azért, mert amikor elutazott szakított a barátjával. Ha ennyire tud mindent a nagy világról és mindent megtud oldani, miért nem vágott bele a távkapcsolatba? A mai tudomány igen fejlett, így mindennap tudtak volna skypon és egyéb alkalmazásokon beszélgetni. A másik pedig, ami szúrta a szememet azaz volt, hogy Lara Jeant gyermekként kezelte és nem hitt benne. Persze azt teljesen megértem, hogy mivel ő volt a legidősebb, sok felelősség hárult rá, de eközben elfelejtette azt, hogy a húga már nem olyan kicsi. Mikor elköltözött Skóciába, hanyagolta Lara Jeant. Alig hívta fel őt telefonon. Hiányoltam a könyvből az igazi csajos, tesós beszélgetéseket. Mikor megtudta, hogy Lara Jean Peterrel jár, Petert lehurrogta. Pedig nem is ismeri őt igazán. Amiért pedig nagyon haragudtam rá az a beárulása volt. Akármilyen rosszban is vagyunk a testvérünkkel, soha ne áruljuk be őt! Ez tesós szabály. ;) Tehát a Song lányok közül Margotot kedveltem a legkevésbbé. Viszont a könyv végén biztató volt azt olvasni, ahogyan elmondta az érzéseit (még ha nem is sokat) Lara Jeannek. Remélem, hogy a folytatásokban pozitív irányban fog fejlődni az személyisége. 
Lara Jean
Lara Jean egy különleges lány. Sokan furcsának találják őt, emiatt nincs túl sok barátja. Ő a középső gyermek a családban. Szereti a divatot és vintage ékszereket. 
Nagyon megkedveltem a könyv olvasása közben. Egy pár dologban hasonlítunk egymásra, ezért könnyedén tudtam vele azonosulni. Került néhány komikus helyzetbe és ezeket olykor meg mosolyogtam, olykor pedig sajnáltam szegényt, amiért már megint szerencsétlen helyzetbe került. El nem tudom képzelni, milyen kínos lehetett számára, mikor elé álltak sorban a srácok és elmondták neki, hogy elolvasták a szerelmes levelét.
Imádtam a Peterrel együtt töltött jeleneteket. Én úgy gondolom, hogy inkább illik hozzá Peter és jó párt alkotnak, mint sem Joshal. Mivel sokáig titkolta, hogy szerelmes Joshba és nem mondta el senkinek, hanem magába folytotta az érzéseimet, az biztosította számomra, hogy remek testvér. Ahogy Kittyvel viselkedik, emlékeztet engem a húgommal lévő kapcsolatomra. Én is sokszor vicelődök, kötekedek vele...de igazából nagyon szeretem őt és tudja ő is, hogy bármikor számíthat rám. 
Lara Jean kitartó lány. Főzni, sütni is megtanult és igazságosan bevonta a kistesóját a házimunkába. Bár nem nehéz feladatot adott neki, szerintem jó ötlet volt a kislánynak is feladatot adni. 
Örülök, hogy Joshal barátok maradtak. Egyik kedvenc jelenetem volt a Halloweeni buli, ahol mindketten Harry Potter szereplőnek öltöztek be.
Lara Jean otthon ülő típus, viszont a könyv végén már kilépett a komfortzónájából. Szerintem szüksége volt erre neki. Peterre van szüksége. Peternek pedig Lara Jeanre. 
Legalább is én így gondolom. 
Kitty
Kitty a legfiatalabb Song lány. Nagyon határozott személyisége van. Őszinte, a mi a szívén az a száján.
Imadtam Kittyt! Főleg a humorát és azt, hogy életrevaló kislány. Nem fél semmitől és senkitől. 
Örülök, hogy végül megkapta az áhított ajándékát! :)


A fiúkról....

Peter
Petert a könyv elején nem annyira kedveltem. Úgy gondoltam, hogy kihasznája Lara Jeant. De ami miatt leginkább nem kedveltem azaz volt, folyton az exe után futott. A lány egyet füttyentett és máris szaladt hozzá. 
Mikor kedveltem meg őt igazán? Akkor amikor a garázsvásárra ment Lara Jeannel. Nem tudom konkrétan mi váltotta ki belőlem ezt az érzést, de ott nagyon megszerettem. Humoros, kedves és szexi. Ezzel a három tulajdonsággal engem pedig le lehet venni a lábamról. Peternek sikerült is. 
Ő a Lacrosse csapatkapitánya, így nagy hírneve van a suliban. Még sincs elszállva magától. Igaz önbizalma van, de szerintem az egy pasinál kell is, hogy legyen. 
Cuki volt, hogy mindennap írt egy rövid üzenetet Lara Jeannek. Nekem nagyon tetszett. :)
Josh
Josh tipikus szomszédsrác típus. Kedves, helyes és mindenki kedveli. Sajnáltam őt amiért szakított vele Margot és megszakadt a baratsága Lara Jeannel és Kittyvel. Viszont a levél elolvasása után másképp kezdett el viselkedni. Féltékeny volt és folyton azt szajkózta, hogy Peter nem elég jó Lara számára. Hirtelen nem tudtam hova tenni ezt a nagy változást. Évekig baráként tekint egy lányra, majd mikor már mással jár a lány féltékeny lesz. Miért nem vette eddig észre, hogy szerelmes belé Lara Jean? 
Igazából mint szereplőt kedveltem, de ő jobban illik Margothoz, mint sem Lara Jeanhez. 
Kedvenc idézetek:
"A veszekedés nem jó dolog Lara Jean. Azt jelenti, hogy az embernek még mindig fontos a másik."
"Manapság mit tudnak a fiatalok a szerelemről és az életről?"
"Azt hiszem, azért utasítottam vissza, mert féltem."

Kedvenc jelenetek:
1. Amikor a Halloweeni partin kergette a Pókembernek öltözött Peter Lara Jeant.
2. Kitty karácsonyi ajándéka. :)
3. Peter és Lara Jean "igazi" csókja

Kedvenc szereplők: Peter, Lara Jean, Kitty

Borító: 5/5
Fülszöveg: 4/5
Történet: 5/5

Röviden: Szeretném ezt a könyvet ajánlani elsősorban fiatal korúaknak, akik még az első szerelemre várnak vagy szeretnének egy szerethető történetet olvasni remek karakterekkel gazdagítva.
De bátran ajánlom romantikus műfaj kedvelőknek is, kortól és nemtől függetlenül. 


2018. május 19., szombat

Heartless – Szívtelen!

ELŐRENDELHETŐ
Előrendelhető Marissa Meyer: Heartless - Szívtelen című regénye! 
Különösen örülök neki, mert szülinapomra megfog jelenni. :)
A Szív Királynő valaha csak egy szerelemre vágyó fiatal lány volt.

Bár Catherine az egyik legkelendőbb fiatal hölgy Csodaországban, és a házasodni kívánó Szív Király kedvence, őt mégis egyebek foglalkoztatják. Ínycsiklandó süteményeket süt, és a leghőbb vágya az, hogy pékséget nyisson a legjobb barátnőjével. Az édesanyja szerint ilyen gondolatok azonban nem méltók egy olyan fiatal lányhoz, aki akár királyné is lehetne.

Cath megismerkedik Jesttel, a jóképű és titokzatos udvari bolonddal. Életében először valódi vonzalmat érez valaki iránt. Kockáztatva, hogy vérig sértik a Királyt és éktelen haragra gerjesztik Cath szüleit, a két fiatal titkos, viharos kapcsolatba bonyolódik. Cath a saját szerencséjének kovácsa akar lenni, és a maga módján akar szerelembe esni. Ám a sorsnak más tervei vannak e varázslatos, őrült és szörnyetegekkel teli vidéken…

2017. június 28., szerda

Lisa de Jong: Amikor esik. . .

Lisa de Jong: Amikor esik


 Író: Lisa de Jong 
Cím: Amikor esik. . . 
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. 
Könyv megjelenése: 2015 
Könyv terjedelme: 368 oldal

Hány sütit érdemel?
🍪🍪🍪🍪

Fülszöveg:

Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem.

És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért… de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el.

Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam.

Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe.

Megsebeztek.

Megmentettek.

És reményre leltem.

Sokáig azt hittem, hogy azon a bizonyos éjszakán végleg leíródott az életem, de aztán rájöttem, az csak egy új kezdet volt. Míg egy titok fenekestől fel nem forgatta a világomat…

Újra.
Nagyon meglepődtem ennek a könyvnek az olvasásakor. Egészen másra számítottam. 
Nem olvastam el a fülszövegét, ezért úgy voltam vele, hogy biztosan egy gimis, romantikus történet lesz, ahol majd az esőben fognak csókolózni a főszereplők.
Nos, ez volt eddigi életem legidiótább gondolata.
A regény indítása is már komoly és durva volt. Ami a legszomorúbb az, hogy ez a valóságban is nagyon sokszor előfordul. Sajnos nagyon sok durva és erőszakos férfi van ezen a földön, akik nem tisztelik a nőket még akkor sem, amikor józan az illető. Hát még akkor ha részeg, gondolhatjátok mennyire gondol a másik személy lelki és testi épségére. Gyűlölöm az olyan férfiakat, akik a nőket csupán egy tárgynak tekintik, és kéjükre, kedvükre bánnak velük. 
Hogyan is indult a regény? 
Úgy, hogy a főszereplő lányt, Kate-t megerőszakolja a suli "legjobb pasija".
Olvastam már olyan könyvet, amelyben nemi erőszak volt..többször is, ennek ellenére ismét sikerült a padlóra küldenie ennek a témának. Csupán ha belegondolok, hogy ez talán velem is megtörténhet rosszul leszek. 
Mindig is bizalmatlan és elővigyázatos voltam, ezért haragszok Kate-re. Látja, hogy részeg a pasi, de azért elmegy vele tök egyedül a szobájába?? Miért kell ennyire naivnak lennie valakinek?
Kedves lányok és hölgyek! Soha de soha ne menjetek el egyedül egy idegen pasi szobájára, sőt sehova se menjetek velük. Lehet, hogy csak szimplán kedves a férfi és tetszetek is neki, de annak is meg van az esélye, hogy csupán a testeket akarja, és ha kell erőszakos módon, de megszerezni amit akar. 
Nem is tudom, hogy tudott ezzel az egésszel Kate megbirkózni egyedül. Évekig senki se tudott erről a dologról.
Sajnáltam őt..nagyon, de nagyon. Hiszen a kedves csajsziból egy depressziós lány lett, ami már a testén is kezdett meglátszani. Lefogyott szomorúságában, nagyon vékony lett. De azt nem tudok felfogni, hogy édesanyja ezt, hogy nem tette szóvá? Persze sokat dolgozik, de nem látja, hogy a lánya már két éve csak szenved?
De annak örültem, hogy ilyen jó barátja van neki, mint Beau. Azt viszont nagyon sajnáltam, amikor szerelmet vallott Kate-nek, de az nem mondott rá semmit sem..
Kate-nek Beau a mindene, a támasza..míg meg nem ismerkedik Asherrel.
Őszintén megmondom én nem tudtam volna dönteni a két srác közül. A barátság épp oly fontos, mint a szerelem. Én egyiket sem veszíteném el szívesen.

Ajánlom-e nektek?
Elsőként is érettebb olvasók számára ajánlanám, akik lelkileg erősebbek. A lelki erőre ennél a könyvnél nagyon nagy szükségetek lesz, ugyanis személy szerint én szomorúbb könyvet eddig még nem olvastam.  

Borító: 5/4 
Fülszöveg: 5/4
Történet: Hajj..5/5
Kedvenc szereplőm: Asher, Beau



2017. június 16., péntek

Jennifer A. Nielsen: A hamis herceg

  

Író: Jennifer A. Nielsen
Cím: A Hatalom trilógia 1.  A hamis herceg
Könyv megjelenése: 2014
Könyv terjedelme: 344 oldal

Hány sütit érdemel?
🍪🍪🍪🍪🍪

Fülszöveg:
 Egy merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút.
Carthya királysága a polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti.
Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból.
Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat.
Hihetetlen kaland tele veszéllyel, izgalommal és hazugsággal, az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót.

Itt tudod megrendelni:
http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/jennifer-a-nielsen-a-hatalom-trilogia-1-a-hamis-herceg-6681

























































Nekem valami véletlen folytán mindig sikerül a könyvtárban kincsekre bukkannom. Erre a regényre is véletlenül leltem rá. Elsőként a borítója tetszett meg igazán, aztán a fülszövege is megfogott, így haza is vittem. Már aznap bele is kezdtem az olvasásába, és nagyon gyorsan végeztem vele. Szinte faltam a betűket, annyira magával ragadott az egész történet. Sage-t én imádtam. A szívemnek nagyon kedves szereplő lett, a maga agyafúrt és huncut személyiségével. Nagyon sokszor sikerült meglepnie. Saját magával is elhiteti mind azt a sok hazugságot, így az olvasónak nagyon résen kell lennie, hogy észre vegye azt a néhány elszólását, ami a  régi életével kapcsolatos. 
A történet röviden arról szól, hogy Sage megszökik az árvaházból, majd találkozik egy férfival, aki elrabolja, hogy herceget faragjon belőle. A királyság trónörököse, Jaron herceg eltűnt évekkel ezelőtt, és mivel most, hogy a királyság többi tagja elhunyt, ő örökli a trónt. Így Conner (a férfi aki elrabolta Sage-t) terve az, hogy herceget faragjon Sage-ből, és a másik két fiúból, akiket még elfogott. Aki a legjobban teljesít hármójuk közül az lesz herceg.
~
Én nagyon szeretem a Hatalom trilógia mindhárom részét, de az első mindig is nagy kedvencem lesz.
Kortalan regény, kisgyermekektől kezdve idős emberekig, szerintem mindenki tetszését elnyeri. 
Igaz színfolt a maga történetével és humorával. Ajánlom mindenkinek aki szeretne egy középkorban játszódó, izgalmakkal és különleges karakterekkel rendelkező könyvet olvasni. :)

Borító: 5/5
Fülszöveg: 5/5
Történet: 5/5
Kedvenc szereplőm: Sage 

Kedvenc idézetem:
"A legfontosabb lecke kifejezés nem jelentett mást, mint fájdalmat, amiért senki sem kér bocsánatot."

Henrietta



2017. június 2., péntek

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten


Író: Böszörményi Gyula
Cím: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Könyv megjelenése: 2014
Könyv terjedelme: 336 oldal

Hány sütit érdemel?
🍪🍪🍪🍪🍪+🍪

Fülszöveg: 
1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.


December
Egy hideg, téli délutánon elsétáltam a falum könyvtárába, mert már kifogytam az olvasni valókból.
Csak sétáltam a polcok mellett. Magam sem tudtam, hogy milyen regényt szeretnék kikölcsönözni.
Majd a pillantásom megakadt egy fehér gerinces könyvön. Hét ez meg mióta van itt? Gondoltam magamban. Óvatosan leemeltem a polcról, majd megfordítottam és elolvastam a fülszövegét. 
Hmm..nem olvastam még hozzá hasonlót könyvet, gondoltam teszek vele egy próbát. 
Megmondom nektek őszintén, életem egyik legjobb döntése volt, hogy haza vittem őt a könyvtárból!

A történet úgy kezdődik, hogy Emma, az idősebb Hangay lány felutazik Marosvásárhelyről Budapestre meglátogatni a nagynénjét. Az utazása során elrabolják őt. 
4 év elteltével húga, Mili fiatal nővé cseperedett. Elhatározta, hogy nyomozni fog testvére után. Addig nem nyugszik míg meg nem találja őt.
Mili kisasszony kalandja akkor vette kezdetét, mikor egy konflis elüti, majd pedig megismerkedik a titokzatos báróval, Ambrózy Richárddal.

Milit én már a könyv elején is szimpatikusnak találtam. A szellemes beszólása a vonaton lévő férfinak, aki azt állította, hogy Jókait olvasni túl nehéz egy hozzá hasonló hölgynek, szerintem nagyon frappáns volt.  :D
"– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
(…)
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el."

 Imádom az őszinte, vicces és csipkelődős karaktereket. Miliben ez a három tulajdonság bizony meg van. Mind emellett okos és tehetséges a nyomozásban is.
Örömmel olvastam, hogy a Richárddal szemben is megtartotta eme három tulajdonságát. Meg sem próbálta megjátszani magát. Kiáll a saját véleménye mellett, makacs és ami a szívén az a száján.
Szerintem sok olvasó kedveli ezek miatt Mili kisasszonyt. :)
 "Magának is szép napot, báró úr! – mondtam ridegen. – Ha szabad megjegyeznem, ma reggel igen pocsékul méltóztatik festeni!"

Richárd olyan...mint egy sündisznó. Tüskés és nem akar senkit sem közel engedni. Bizonyára ennek köze lehet a jobb karja elvesztéséhez, illetve a Rózsa lányhoz is.
Mind ezek mellett és nagyon kedvelem őt, mint szereplőt és mint férfit is.
Különleges és egyedi karakter. Egy igazi zseni, viszont az érzelmeit nem tudja kifejezni.

Ágáta mama egy imádni való, kedves és eszes nő, aki Milit nagyon megkedvelte az együtt töltött idejük alatt és próbálja őt jó tanácsokkal ellátni.
Mellékszereplők közül szinte mindenkit nagyon kedvelek, de Istit és Vilmost emelném ki közölük.
Aki pedig a legkedvesebb a szívemnek, az Bogi. A kis puli kutyus. 💕
Én is egy 9 éves puli kutyus gazdája vagyok, ezért megörültem mikor megtudtam, hogy az Ambrózy családnak is pulijuk van.

Tudni illik, hogy a könyv váltakozva meséli el Mili és Emma történetét.
Bár Emmát is kedvelem, de személy szerint én sokkal jobban szerettem olvasni Mili és Richárd történetét.


Remek olvasmány volt!
Nagy kedvencem lett. Ebben az évben kétszer olvastam el. :)

Ajánlom e nektek?
Mindenképpen! Bátran olvassátok, mert szuper regény!

Borító: 5/5
Fülszöveg: 4/5
Történet: 5/5
Kedvenc szereplőm: Mili, Richárd, Isti, Vilmos, Bogi... :D


2017. május 23., kedd

🌸 Bitó és Borostyán borító leleplezés 🌸

 Bitó és borostyán 

Tegnap este került nyilvánosságra Böszörményi Gyula: Bitó és Borostyán című spin off regényének a borítója.

Nézzétek csak, milyen lett: 



Szerintem gyönyörű! :) 

Meglepődtem, hogy most a fehér szín helyett sötét, szinte már fekete lett a külseje. Ennek ellenére nagyon tetszik, régen láttam már ennyire szép és ízléses könyvborítót. 

Borító készítője: Magocsa-Horváth Évi  

A regény könyvhétre fog megjelenni, (június 8.) viszont ezen a linken elő tudjátok rendelni:



Jennifer L. Armentrout: Opposition (Luxen 5.)

Jennifer L. Armentrout: Opposition (Luxen 5.)


Író: Jennifer L. Armentrout
Cím: Opposition (Luxen 5.)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Könyv megjelenése: 2015
Könyv terjedelme: 384 oldal

Hány sütit érdemel?
🍪🍪🍪🍪

Fülszöveg:

Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott.
Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiirtanak a Földön. Azonban a jó és rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé – válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószerűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük, a világ összeomlik körülöttük. Talán fel kell áldozniuk mindent, a legdrágább kincsüket is, hogy a barátaik és az emberiség fennmaradását biztosíthassák…
A Földön háború dúl. És akármi lesz a vége, az életben maradottak számára a jövőben minden megváltozik.

Itt tudod megrendelni ->


Szóval ennyi lett volna Katy és Daemon története? 
Lehet, hogy más úgy gondolja, hogy ez az 5 rész elegendő, de én még olvastam volna tovább. Kíváncsi vagyok, hogy vajon hogyan alakult végül az életük, ahogy Dawsonékra, Archer-re is. Akiről a leginkább szeretnék még olvasni, az Luc.
Tegnap tudtam meg, hogy Lucnak is lesz egy saját trilógiája, szóval ennek nagyon örülök! :) 

- - - 

Eddig azt hittük, hogy a luxenek a "jó fiúk", viszont ezt nagyon rosszul gondoltuk.
Természetesen, mint mindenben most is vannak kivételek, ám a luxenek többsége nem foglalkozik azzal, hogy ártatlan emberek ezrei halnak meg az ők világ uralmuk miatt. Gyilkolnak és lerombolnak szinte mindent a világban.
Daemon, Dee és Dawson gondolatait manipulálják a luxenek, így elfelejtik az emberi érzésüket és olyanok lesznek, mint egy tömeggyártásos gép. Azt csinálnak és azt is gondolnak, amit a többi luxen. 
Daemon és Dawson ki tud szabadulni ebből a fogságából, mert mindkettőjük számára ott van egy ember, pontosan fogalmazva hibrid, akit szeretnek.
Ám Dee-nek nincs ott senki sem, aki segítsen neki, így ő ott marad a többi luxennel.

Sajnos ebben a részben volt több negatívum, ami zavart olvasás közben:
- a befejezés összecsapott volt, az arumok támadása ami döntó pillanat volt össz-vissza két oldal volt
-Daemon és Katy a leglehetetlenebb helyzetekben szeretkeznek
Példa: SPOILER! Katy megtudja, hogy az anyukája meghalt, majd ezután még ő kezdeményez Daemonnél. Értem én, hogy szüksége van a szerelmére, hogy elterelje a figyelmét erról a szörnyű tragédiáról, na de kérem...azért gyászolja már meg az édesanyját. 

- - -

Engem már a kezdetektől fogva nagyon érdekelt Dawson ês Beth története, mert ugye miattuk is kezdtem bele a Luxen sorozat olvasásába, de sajnos ebben a részben sem szerepeltek túl sokat. 

- - - 

Összességében szerettem olvasni a Luxen sorozatot. Egy kellemes olvasmanyként fog az emlékeztemben megmaradni. 

- - - 

Ajánlom e nektek?
Igen, nagyon ajánlom minden olyan kedves olvasónak, aki szereti a Young Adult, fantasy törtêneteket egy jó nagy adag romantikával megfűszerezve. :) 

Borító: 4/5
Fülszöveg: 3/5
Történet: 4/5
Kedvenc szereplőm: Daemon, Luc
Kedvenc idézet: 
"Minden ránk érvényes szabályt megszegtem, hogy meggyógyítsalak és megtartsalak magam mellett. Feleségül vettelek, felégettem egy teljes várost, hogy megóvjalak. Öltem érted. Azt gondoltad, elfelejtem, mit jelentessz a számomra? Hogy ezen a világon, vagy bármelyik másik világon akármi, bármi erősebbnek bizonyulhat, mint az én szerelmem irántad?"




2017. május 19., péntek

🌸 Bitó és Borostyán 🌸

Hamarosan meg fog jelenni Böszörményi Gyula: Bitó és Borostyán című könyvecskéje, amely az Ambróczy báró eseteinek  3.5 része lesz.

Várható megjelenése 2017 nyara. Kb. a könyvhétre már meg fog jelenni.

A borítóját sajnos nem tudom veletek megosztani, mivel még nem került nyilvánosságra.
Viszont az jó hír, hogy ennek a regénynek is kedves, Magocsa-Horváth Évi késztette el a külsejét, úgy, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy a Bitó és Borostyán borítója is nagyon szép lesz. :)

Ha az előző kötetekből indulunk, a külsején ismét a fehér szín fog dominálni, míg a címen pedig a vörös. Nekem ennek a kettő színnek a kompozíciója nagyon tetszik. Egyedi, elegáns, egy kicsit vintage hatású, így nagyon illik magához a történethez.

Ez a történet az Ármány és kézfogó ideje alatt játszódik. Főszereplője Mili kisasszony, akinek egyedül kell majd megoldani egy ügyet.

Fülszöveg:
1900. december 9-én este a Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő, jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”.
Az új Ambrózy-történet az Ármány és kézfogó című regény idejében játszódik, és Hangay Mili kisasszony első önállóan felderített bűnügyét meséli el.

Ez a spin-off rész 96 oldalas lesz.
Egy kicsit csalódott vagyok, hogy ily kevés az oldalszáma, viszont egyben nagyon örülök, hogy újra olvashatom Mili kalandjait. :)

A negyedik rész írásához sok sok szeretet küldök Önnek, Böszörményi Úr! :)
Nagyon nagyon várom már, hogy folytathassam a történet olvasását, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. :D







2017. május 15., hétfő

Jennifer L. Armentrount: Origin (Luxen 4.)


Jennifer L. Armentrout: Origin (Luxen 4.)


Író: Jennifer L. Armentrout
Cím: Origin (Luxen 4.)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Könyv megjelenése: 2014
Könyv terjedelme: 432 oldal

Hány sütit érdemel?
🍪🍪🍪🍪🍪


Fülszöveg:
Felperzseli a világot, hogy megmentse a szerelmét...
Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt.
Sikeresen behatoltak Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni.
Söpörje el, aki az útjába áll? Nem kérdés.
Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan.
Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel.
Katy számára csak a túlélés marad.
Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha alkalmazkodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémisztőek, és amit elárulnak, az felzaklatja Katyt. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek?
Ők ketten együtt bármivel szembenéznek.
A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy?


Itt tudod megrendelni ->


Ez egy fantasztikus rész volt! Odáig vagyok érte. Az Origin, a negyedik rész nem szenved hiányt akcióból és romantikából sem.
 - - -
A történet ott folytatódik, ahol a harmadik rész abba maradt. Katyt elrabolja a Daedalus. Kísérleteket végeznek rajta, majd pedig arra kényszerítik, hogy harcoljon a hozzá hasonló hibridekkel. 
Daemon bármit megtenne azért, hogy kiszabadítsa őt, szó szerint bármit. Luc, a különös "gyerek maffiavezér" lesz a segítségére. Daemon elindul, hogy meg mentse Katyt. A terve része, hogy a Daedalus elkapja őt is, mert csak így tudja megszerezni azt a bizonyos dolgot, ami Lucnak kell. 

Katy nagyon erős lány. Nem gondoltam volna róla, hogy ennyire talpraesett és "normális" lesz még ezek után is, amit tettek vele. 
Daemon bunkósága majdhogy nem eltűnt. Előtérbe került a védelmező, bátor énje. Bármit megtenne a szeretteiért.

"Azt hittétek, meg tudtok állítani? - Az erőm kirobbant, Dawson háta mögött az ajtóba csapódott, leszakítva azt a zsanérjairól. - A világot is felégetném, hogy megmentsem őt!"


- - -
Az egész történet az első laptól kezdve az utolsóig izgalommal teli volt! Nem akartam, hogy vége legyen, de egyben nagyon is kíváncsi voltam, hogy mi fog belőle kisülni ..Hát igen tipikus könyvmoly probléma. :D

Ami  legjobban tetszett benne, hogy Daemon szemszögéből is olvashatjuk több fejezeten át a történéseket. 
Megtudhatjuk, hogy mennyire is szereti Katyt, bár ezt már az előző részből is leszűrhetjük, csak éppen szavakkal nem mondta ki idáig, hogy mit is érez. 
De ideje volt, hogy bevallja. Igaz, hogy csak egy szó, de annál többet jelen annak akinek mondjuk/érezzük. Legalább is én így gondolom. 😌
 - - -

Új szereplő is be fog mutatkozni, aki nem más a Daedalus egyik katonája, Archer.


Ne ítéljétek el őt túl hamar, amiatt, hogy kinek dolgozik. De nem részletezem, mert nem szeretném elrontani az olvasói élményeteket. 
-Archernek neveznek.
-Ez a neved?
-Ezzel jöttem világra.
- - -

Ajánlom e nektek?
Nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti az izgalmasabb Young Adult regényeket! 

Borító: 5/5* 
Fülszöveg: 4/5
Történet: 5/5*
Kedvenc szereplőm: Daemon, Katy
Kedvenc idézetem: 
"A fényem rózsás csillogást kölcsönzött arcának. Szépséges volt, én pedig olyan nagyon, kétségbeesetten szerelmes . . . "


 Heni :) 



2017. május 9., kedd

Jennifer L. Armentrout: Opál (Luxen 3.)

Jennifer L. Armentrout: Opál (Luxen 3.)


Író: Jennifer L. Armentrout
Cím: Opál (Luxen 3.)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. 
Könyv megjelenése: 2014
Könyv terjedelme: 456 oldal

Fülszöveg:
Senki sem érhet fel Daemon Blackhez.
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt.
Soha többé nem kételkedem benne - és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok.
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztül mentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam.
Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelők és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat.
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink - de nem fordulunk vissza.
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket.
Egységben az erőnk - és ezt ők is tudják. 

Itt tudod megrendelni ->
A hétvégén sikerült kiolvasnom a harmadik részt is, az Opált. Egy kicsit különös, hogy az első és a második részt is egy nap alatt elolvastam, míg ezt három napon át olvastam. Ennek nem az oka, hogy unalmasnak találtam. Pont ellenkezőleg! Túl sok az információ és a történés az előző kettő részhez képest. Ugye visszatért Dawson, akinek nagyon örülök, mert roppant szimpatikus karakter számomra.
Hogy miért is? Mert vicces, kedves és hűséges. Bármit megtenne a szerelméért, Bethért. 
Majd megszakadt a szívem, amikor bánatában csak kóborolt és nem találta a helyét. 
 - - -
Katy és Daemon úgymond "hivatalosan" is egy párt alkotnak. Emiatt azt hittem, hogy majd kevesebb vita és beszólogatás lesz köztük, de nagyot tévedtem, hiszen még forróbb lett köztük a levegő, mint eddig volt.
"-Kocsit – vágta rá. – Kutyát. Kabátot. Katedrálist. – Szünetet tartott, gonoszkodás oldalpillantást vetett rám. – Kebleket."
 
Daemon a lelke mélyén nagyon romantikus és gyengéd, amit ki is mutatott jó párszor Katy iránt.
Mindezek mellett figyelmes is, hiszen tudja jól, hogy ilyen fontos Katynek a blogolás, ezért vett is neki egy új laptopot.  Ami azért lássuk be egy igen drága ajándék. Én olyan típusú ember vagyok, aki már attól zavarba jön ha egy csokit adnak neki ajándékba. Irulok-pirulok miközben megköszönöm. Majd igyekszem ezt a kedves gesztust meghálni. Szerintem egy ennyire friss kapcsoltban a több száz ezres Apple laptop már túlzás. Persze Daemon csak jót akart és örömet szeretett volna szerezni a barátnőjének. Aki azért vehetett volna cserébe valami ajándékot. Daemon szereti a hasát. Miért nem sütött neki legalább egy sütit..? Egy ilyen kedves és szexi pasi megérdemelne egy kis kedvességet.
Dicsérhetném még tovább Daemont, de szerintem már így is elég nagy az egója.  😛

"-Gyereket akarsz? Mert tudod, gyakorlat teszi a …
-Hallgass! – szóltam rá, és a fejemet csóválva elindultam kifelé."


- - -

Persze az élet nemcsak játék és mese ( Igen a Hupikék törpikékből idéztem :D ), így természetesen megjelenik  a negatív szereplő is, Blake személyében.
A második részben meg volt rá az esélyük, hogy végezzenek a fiatal sráccal, de a szívükre hallgattak nem pedig az eszükre. Ennek pedig igen komoly következmény lett, aminek Katy szívta meg leginkább a levét. De ha jól bele gondolunk talán még Daemon nehezebb helyzetben van, hiszen nem tud segíteni a szerelmének. 
Az én véleményem az, hogy Blake-ben nem szabadott volna megbízniuk másodszorra sem, hiszen már több mindenben hazudott nekik, becsapta és elárulta őket. 

- - -

Deet eddig kedveltem, de az Opál olvasása után elég vegyesek az érzéseim iránta.
Sajnálom őt Adam halála miatt, de nem Katy a hibás ezért. Nem rá kellene haragudnia. Valamint szerintem kihasználja Andrewt, mert Adamre emlékezteti őt. De ez csak az én gondolat menetem. Lehet, hogy valójában csak barátok. 

- - -
Röviden nem ez lett a kedvenc részem, de a történet folytatása érdekében ez egy kihagyhatatlan olvasmány volt. Márcsak Daemon jelentei miatt és a nagy első alkalom miatt érdemes elolvasni. 👄
Emellett a történetre sem lehet panasz.


Ajánlom e nektek?
Igen, természetesen. Akik szeretik Daemont és úgy hiszik, hogy számukra ez a könyv sorozat már nem tartogathat meglepetéseket, olvassa el mert bizony nagyon sokat tartogat. 

Borító: 5/5 
Fülszöveg: 4/5
Történet: 4/5
Kedvenc szereplőm: Daemon és Dawson 💓👽
Kedvenc idézetem:
"– Nem sok mindent – nevetett a kidobó. – Beszélgetek egy seggfejjel meg egy csini csajjal.
– Tessék? – nézett rá meglepve Daemon."








2017. május 2., kedd

Jennifer L. Armentrout: Ónix (Luxen 2.)

Jennifer L. Armentrout: Ónix (Luxen 2.)



Író: Jennifer L. Armentrout
Cím: Ónix (Luxen 2.)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Könyv megjelenése: 2013
Könyv terjedelme: 472 oldal

Fülszöveg:
Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás...
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban. 
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi.
Az iskolában felbukkananó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam...de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól - na meg tőlem - a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás. Senki sem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat...

Itt tudod megrendelni ->
http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/jennifer-armentrout-onix-6391


Tegnap délben végeztem a Luxen második részével. A Obszidiánhoz képest sokkal több izgalom és akció volt benne, ami pozitívum, mert a történet gyorsan pörgött. 
Mint említettem nektek Katy-t nagyon kedveltem az első kötetben (is), de az Ónixban sokszor megráztam volna a vállánál fogva, hogy "Hékás, térj már észhez! Nem látod, hogy Daemon téged akar megvédeni, mert szeret?!".
Persze ennek ellenére még mindig kedvelem őt, de eljutottam oda, hogy bizony az én szívemet is elrabolta Daemon. Nem a sütis jelenet miatt, bár az igen szórakoztató volt! 😃

"Mégis, mit gondolt Daemon, mit csinálok erre? Kiszedem a sütit a szájából, mint a Susi és Tekergő piros karikás változatában?"

A hálaadási vacsoránál szerettem meg igazán Daemont. Édes, kedves és figyelmes volt. Talán Katy is ekkor jött rá, hogy mit is érez valójában iránta. 
Bilbo...akarom mondani Blake nekem már az első pillanatban is gyanús volt. /Én a valóságban is egy bizalmatlan ember vagyok, így még a könyv szereplőkben sem bízok meg mindig./

- - - 

Ahhoz, hogy pontosan tisztában legyetek a történésekkel, ajánlom nektek, hogy előbb olvassátok el a Shadows - Árnyak című kiegészítő kötetet. Mivel az Ónixban Dawson és Beth központi szerepet játszik, jobb ha előbb megismeritek az ő történetüket is. 

- - - 
Röviden összefoglalva tetszett és szerettem olvasni, bár az első rész talán jobban elnyerte a tetszésemet. Mindenesetre már bele is vetettem magam a harmadik részben, az Opálba.
Kíváncsi vagyok a folytatásra. Nagy szerencsém, hogy most kezdtem bele a sorozat olvasásába, mert bele őrülnék a várakozasba.


Ajánlom e nektek?
Ha tetszett az Obszidián és szeretnétek megismerni Daemon kedvesebbik oldalát is bátran olvassátok el. Biztosan tetszeni fog majd nektek ez a könyv is. :) 

Borító: 4/5
Fülszöveg: 4/5
Történet: 5/5
Szereplők: 4/5
Kedvenc szereplőm: Daemon 💕👽
Kedvenc idézetem:
"-Szerintem egy igazán kedves srác bújik meg a tuskóságod alatt. Néhány pillanatra láttam már. Úgyhogy annak ellenére, hogy többnyire a szart is szeretném kipofozni belőled, nem tartalak igazán rosszfiúnak. Sok felelősség nyomja a válladat."