A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvtárazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvtárazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 24., csütörtök

Könyvtárban jártam | Október |

Sziasztok!

Ma végre volt délután egy kis szabadidőm, amelyet sikerült hasznosan eltöltenem, ugyanis ellátogattam a könyvtárba. Nem terveztem sok könyvet kikölcsönözni, mert itthon is vár rám jó pár olvasatlan könyv a polcomon, de azért 3 db könyvet haza hoztam magammal. :)
Elsőként a gasztronómia polchoz mentem, ahol találtam egy érdekes könyvet, ugyanis ebben olyan sütik receptjei találhatóak meg, amelyeket sütés nélkül lehet elkészíteni. Gondoltam kikölcsönözöm és néhány receptet kipróbálok. Ha jól fognak sikerülni, akkor a blogomon is írni fogok nektek róla. 

Második állomás a felnőtt szórakoztató irodalom volt, ahol megtaláltam Baráth Viktória: A főnök című könyvet. Ezt a könyvet egy nagyon kedves moly barátnőm ajánlotta, így rögtön le is csaptam rá és hamarosan el is fogom olvasni. :) 

Harmadik, egyben utolsó állomásom pedig az újdonság polc volt, ahol elsőként nem találtam semmi nekem valót, de második próbálkozásra szemet szúrt nekem egy általam nagyon is kedvelt író könyve, vagyis M.C.Beaton: Hamish Machbeth és a tőrbe csalt falu. 

Nagyon kíváncsi vagyok mindhárom regényre! 😊
Hamarosan egy igazán érdekes regény könyvajánlójával fogok érkezni, addig is legyetek jók és kellemes olvasást mindenkinek! 
Heni

2019. augusztus 28., szerda

Könyvtárban jártam | Augusztus |

Sziasztok!

Ma könyvtárban jártam, így gondoltam megosztom veletek, hogy miket sikerült kikölcsönöznöm. 
Az első utam szokásosan az ifjúsági részleghez vezetett, ahol sikerült egy viszonylag új megjelenésű Dream válogatásos könyvet találnom, amelynek a címe Adi Alsaid: Soha, mindig, néha. A fülszövege alapján aranyosnak és könnyed történetnek tűnik. :)

Az ifjúsági részleg után a felnőtt szórakoztató irodalomhoz mentem kutakodni egy kicsit, ahol hosszas tanakodás után egy olyan könyvet választottam, amelyet eddig szándékosan kerültem, viszont Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok! című regénye is hasonló témát dolgozott fel és nagyon tetszett. Ezért haza jött velem John Green: Csillagainkban a hiba című kötet is. 

Kicsit rég volt már, hogy erotikus könyvet olvastam, ezért választottam egy regényt ebből a műfajból is. A fülszövege nem árult el sok mindent, de kíváncsivá tett ez a tanár-diák viszony, ezért Pam Godwin: Vágyakra hangolva című könyvét is kikölcsönöztem. 

Most csak három regény jött velem haza, mert itthon is van jó pár olvasatlan könyvem, amelyeket szintén szeretnék elolvasni a következő hetekben. Sok könyvajánlót fogok nektek hozni! Addig is legyetek jók és köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzésemet. 😊 

2019. június 12., szerda

Könyvtárban jártam | Június |

Sziasztok!

Jó rég volt már könyvtárban jártam bejegyzésem, amit nagyon sajnálok. Ez nem azt jelentette, hogy nem jártam könyvtárban az elmúlt hónapokban. Sőt, sokat jártam mostanság könyvekre vadászni, de valahogy mindig elmaradt az, hogy posztot írjak róla. 😑
De most szeretném veletek megosztani, hogy júniusban milyen könyveket hoztam haza a könyvtárból.

Pár hete elkezdtem nézni a Vikingek című sorozatot, amely teljesen magával ragadott. Bár eddig is érdekesnek találtam a vikingeket, de a sorozat meghozta a kedvemet ahhoz, hogy még több mindent tudjak meg a világukról és hagyományaikról. 
A könyvtárban rögtön az ismeretterjesztő könyvekhez vettem az irányt, ahol sikerült két igazán érdekes, vikingekkel kapcsolatos könyvet találnom. 
Az egyik Daniel Gimeno: Kelták és vikingek, a másik pedig Gilles Ragache: Vikingek című könyve. Ezután szerettem volna szórakoztató irodalmat is olvasni és szerencsémre most bent volt a könyvtárban, Johanna Lindsey: Viking trilógiája, így mind a három része haza jött velem. 
Molyon készítettem hozzá egy kihívást, amelyre szeretettel várom a jelentkezőket. 😊 
(A molyon így találhatjátok meg: Johanna Lindsey: Viking-trilógia)
Egy mesekönyvet is kikölcsönöztem, amelyet már ki is olvastam. Igazán szépek voltak benne az illusztrációk és a mesék sem a megszokottak voltak. 
Pár napja pedig üzenetet kaptam a kedves könyvtárosunktól, hogy mehetek Böszörményi Gyula: Szer'usz világ című könyvéért. 😊 Én vagyok az első, aki ezt a könyvtári példányt olvassa, ezért nagyon örülök neki és izgatott vagyok, hogy milyen lesz a regény. Bevallom őszintén magasak vele az elvárásaim, de bízok benne, hogy Gyula bá ezen regénye is szuper lesz, akárcsak az előző Ambrózy báró esetei kötetek. 
Nos, ennyi lett volna a Júniusi könyvtárban jártam bejegyzésem. 
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Legyen szép napotok!
Heni

2019. február 23., szombat

Könyvtárban jártam | Február |

Sziasztok!

A múlt héten könyvtárban jártam. A februári hónap nem indult túl jól olvasás szempontjából, de most már kezdek visszarázódni a régi kerékvágásba. Mostanában sokszor vagyok lehangolt, ezért igyekeztem olyan könyveket kikölcsönözni, amelyek jobb kedvre derítenek majd remélhetőleg. 
A kedvenc műfajomhoz, a történelmi romantikus műfajhoz tértem vissza:

Három Sylvia Day könyvet, egy Johanny Lindsey és egy Jojo Moyes könyvet választottam. Nem ígérem, hogy külön bejegyzést fogok róluk hozni, de a hónap összegző posztomban még szerepelni fognak. A Botrányos viszonyokat már elkezdtem, lassan a végére is érek. Vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban, de még az utolsó novella hátra van belőle. Remélem, hogy az jobb lesz, mint az előző kettő. 
~
Ez most ilyen rövid bejegyzés lett, de köszönöm, hogy elolvastátok.
Kellemes napot mindenkinek!
Heni 

2019. január 21., hétfő

Könyvtárban jártam |Január|

Egy kicsit megkésve, de végre sikerült eljutnom a könyvtárba januárban és elkészítenem a havi könyvtárazós posztomat. :) 
- - 
Az utóbbi hetekben sajnos nem tudtam eljutni a könyvtárba, mert nagyon csúszós volt az út, de már nagyon vártam, hogy végre járhatóak legyenek az utak mifelénk is. 
Januárban összesen 7db könyvet kölcsönöztem ki. 
+
Előjegyeztettem 4 db könyvet: Johanna Lindsey: Viking trilógia (Fagyos tüzek, Lángoló szívek, Add meg magad, szerelmem) és Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek. A februári hónap (is) szuper lesz! 💚 
Johanna Lindsey: Egyetlen szerelem
Johanna Lindseytől mindenképpen szerettem volna valamilyen olvasmányt haza hozni. Eredetileg a Viking trilógiáját szerettem volna kikölcsönözni, mert az egyik kedves moly társam ajánlotta nekem. Sajnos most mind a három könyv ki volt kölcsönözve, de február közepén már mehetek értük ha minden jól megy.
Végül a Malory család 1.részére esett a választásom. Remélem ő is tetszeni fog, mert a 3.részéért odáig voltam.

Johanna Lindsey: Szíved rejtekén
Nem tudtam ott hagyni és ha már az első rész is kezemben volt, akkor gondoltam jön velem a második része is a sorozatnak.

Johanna Lindsey: Szívem ellopott kincsei
Igaz, hogy ez a 7.rész, de amikor megláttam, hogy Jeremy a főszereplő már is olvasni szerettem volna. Spoiler: Jeremy, James fia aki a sorozat 3.részének a főszereplője. Már fiatalabbként is nagyon szimpatikus volt számomra Jeremy, ezért már nagyon kíváncsi vagyok erre a regényre is! ❤

Sarah Pinborough: 13 perc
Ő egy kakukk tojás, mert magamtól nem hiszem, hogy kikölcsönöztem volna. A könyvtárosunk és a többi olvasó a könyvtárban nagyon szerette ezt a történetet, ezért gondoltam, hogy én is adok neki egy esélyt.

André Aciman: Szólíts a neveden
Próbálok többféle műfajban is olvasni, ezért idén szeretnék majd LMBT könyvet is olvasni. Bizakodva állok neki, mert a rövid ismertető alapján egy igazán jó regénynek ígérkezik.

Patrick Ness/Siobhan Down: Szólít a szörny
Na jó....bevallom, hogy ez a könyv a külsejével és az illusztrációjával már is levett a lábamról! Annyira sötétnek és titokzatosnak tűnik, hogy muszáj volt haza hoznom őt is.

Sherry Gammon: Szerethetetlen
Ezzel a könyvvel már évek óta szemezek, de valamiért sosem nyúltam érte a polcon. De idén ez másképp lesz. Egyszer élünk és érdekel ez a könyv. Miért halogatnám akkor az olvasását? :)

Igyekszem róluk majd hozni értékelést, könyvajánlót is! 😊
Legyen szép napotok!
Heni


2018. december 19., szerda

Könyvtárban jártam |December| 🌲

Eredetileg nem terveztem, hogy decemberben is ellátogatok a könyvtárba, de egy hirtelen elhatározás után még is csak meggondoltam magam.
Most "csak" 6 db könyvet hoztam haza, mert a polcomon is várnak az olvasásra a könyveim.
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Őt mindenképpen szerettem volna kikölcsönözni, mert karácsonykor szeretném elolvasni. Remélem, hogy majd nekem is tetszeni fog, mert ha igen, akkor Charles Dickenstől fogok még más könyvet is olvasni.

Haász János: Felnőtteknek nem
Néhány nappal ezelőtt szembejött velem a molyon ez a regény, így amikor megpillantottam a könyvtárban, rögtön levettem a polcról és bele is olvastam. Rövid versecskék találhatóak meg benne, Merényi Dániel rajzaival illusztrálva, amelyek nagyon megtetszettek, így ő is haza jött velem.

Budai Zsanett és Tonté Barbara: Romani Gastro
Az újdonságok között volt és rögtön megakadt rajta a szemem. 2019-es terveim közé tartozik az is, hogy megtanulok főzni és ez a könyv szupernek tűnik, így belekukkantva. Sok finom, roma étel található meg benne, de kicsit másképp, nem a hagyományos formában.

Titkok nélkül: Pilates és Reflexológia
Na jó...a gyönyörű borítójuk miatt vettem le őket a polcról. De miután bele olvastam mind a kettőbe, nagyon megtetszettek, mert részletesen ki vannak dolgozva. A Pilatest a hátfájdalmaim és a stressz miatt szeretném elolvasni és kipróbálni. A reflexológia pedig mindig is érdekelt.

Johanna Lindsey: Tengernyi szerelem
Az egyik kedves moly társam említette nekem Johanna Lindsey könyveit, de én lüke elfelejtettem annak a címét, amelyet ő ajánlott nekem. Valamiért ezt a kötetet emeltem le a polcról és nagyon megtetszett a fülszövege! ❤ Hamarosan bele is kezdek!

Őket kölcsönöztem ki decemberben a könyvtárból. ☺

2018. november 5., hétfő

Könyvtárban jártam | November|

Sziasztok!

Néhány napja molyon kértem segítséget, hogy milyen sorozatot olvassak el idén ősszel, mert nem igazán találtam olyant, amely igazán felkeltette volna a figyelmemet. Nagyon sok remek könyvet írtak nekem a kedves molyok, amelyet ezúton is köszönök szépen! Végül Nora Roberts: O'Dwyer-örökség trilógiája mellett döntöttem. Szerencsére a könyvtárunknak meg van ez a trilógia. Természetesen azért több könyvet is haza hoztam. :)
~
~
Kasie West: Szívességből szerelem: Az ifjúsági részlegen nézelődtem szokásosan és amikor megpillantottam rögtön le is kaptam a polcról, mert az írónő másik könyve, A távolság relatív is igazán kellemes meglepetés volt a számomra. Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz. Igazából nincs túl nagy elvárasom vele szemben, mert a fülszöveg alapján egy jópofa YA könyvnek ígérkezik. Mindenképpen hozok majd róla nektek egy bejegyzést a blogra is.

Gombos Tünde: Pataki Emma naplója: A könyvárosunk ajánlotta, mert neki igazán tetszett a komolysága miatt. Őszintén szólva nem igazán hallottam még erről a könyvről. Talán még hónapokkal ezelőtt láttam a könyvtárban az újdonságos polcnál. Magamtól nem hiszem, hogy kikölcsönöztem volna mostanában, de én bízok a kedves könyvtárosunk ízlésében és bizakodva fogok neki kezdeni a regénynek.

Jay Asher: Tizenhárom okom volt . . . : Vele igazán érdekes a kapcsolatom, mert már sokat hallottam róla, de nem szerettem volna elolvasni, mert az öngyilkosság számomra nem éppen az a téma, amelyről szívesen olvasok. Jobban szeretem a szórakoztató és izgalmas regényeket. Viszont őt is ajánlotta a könyvtárosunk. Szerinte tetszene nekem, de a gép azt mutatta, hogy jelenleg nincs bent. Szóval megbeszéltük, hogy majd legközelebb ha jövök kikölcsönzöm. Még szerettem volna egy könyvet kikölcsönözni, szóval nézegettem a polcokat.. Majd hirtelen megesett rajta a szemem. Gyorsan szóltam is Erzsikének, hogy "megtaláltam"! Majd erre a ő: " Tényleg?? Oh, én nem erre gondoltam. Összekevertem egy masik regénnyel, de annak sajnos nem jut most eszembe a címe." Szerintem ez igazán viccesen alakult, de ha már megtaláltam vagy inkább Ő talált meg engem, haza hoztam őt is.

+1 meghosszabítás: Julia Quinn: Hogyan fogjunk márkit
Sajnos októberben már nem tudtam őt elolvasni, de nagyon kíváncsi vagyok rá is, hiszen a Korona Szolgálatában sorozat első része is nagyon tetszett. Ráadásul a második részben a kevenc szereplőm James a főszereplő! ❤
~
~
Novemberben őket kölcsönöztem ki a könyvtárból! Remélem, hogy tetszett nektek a bejegyzés! :)

2018. október 10., szerda

Könyvtárban jártam | Október |

Sziasztok!

Gondolom észrevettétek, hogy mostanában kevés volt a könyv témájú bejegyzés. Ennek az volt az oka, hogy nem igen találtam olyan könyvet, amely igazán lekötött volna. Mondhatjuk úgy is, hogy olvasói válságba kerültem. De jó hír, hogy kezdek kilábalni belőle és sok könyves bejegyzést tervezek készíteni nektek a közel jövőben! 😊
~
Tegnap voltam a helyi könyvtárban, ahol sikeült ismént olyan könyvekre bukannom, amelyeket már egy ideje elszerettem volna olvasni! 
~

1. Bálint Ágnes: Kukori és Kotkoda
Elsőként a gyerekrészleg felé vettem az irányt. Ott az újdonságok között néztem szét és amint megláttam ezt a mesekönyvet, nem is volt kérdés számomra, hogy haza jön velem. ☺

2. Kőhalmi Ferenc: Feri és a Csodagyár
Nagyon érdekesnek tűnik és kíváncsi vagyok a bűvésztrükkökre. Persze legfőképpen arra vagyok kíváncsi, hogy én is végre tudom-e hajtani ezeket a trükköket. 😁

3. Julia Quinn: Hogyan fogjunk örökösnőt
4. Julia Quinn: Hogyan fogjunk márkit
Mindenképpen szerettem volna történelmi romantikus regényt kikölcsönözni, így nagyon örültem annak, hogy megtaláltam őket, hiszen nem is tudtam róla, hogy ők is megvannak a helyi könyvtárunknak. Alig várom, hogy olvashassam őket! 😊

5. Makranczi Béláné: Kalóriaszegény sütemények lemondás nélkül
6. Szoó Judit: Kilófaló házicsodák
7. Mautner Zsófi: Főzőiskola - Alapfok
8. Mautner Zsófi: Főzőiskola - Középfok
Majd végül a receptkönyvek között nézelődtem. Többet is kikölcsönöztem. ☺

Októberben összesen 8 könyvet kölcsönöztem ki a könyvtárból.
Ti milyen kincsekre leltetek a könyvtárakban, az utóbbi időkben? 

2018. szeptember 7., péntek

Könyvtárban jártam (Szeptember)

Már nagyon vártam, hogy végre itt legyen az ősz és ismént tudjak könyvtárba menni. A nyáron zárva volt és beteg is voltam, így sajnos nem tudtam annyit olvasni, amennyit szerettem volna. De most már rendes nyitvatartás van és jobban is vagyok, így végre olvashatok! 😊 
Szeptemberben talán egy kicsit elszaladt velem a ló, ugyanis 11 könyvet kölcsönöztem ki...
Szerdán voltam a helyi könyvtárban, ahol éppen átrendezték a könyveket a gyerek-ifjúsági részlegen. Így sokkal jobban átlátható lett, hiszem egyből megtaláltam a Hazug csajok társaságát is, amelyeről nem is tudtam, hogy meg van a könyvtárnak. Mivel a születésnapomra a sorozat második részét kaptam a nővéremtől, nagyon örülök annak, hogy az első részét már most elolvashatom. 
Szóval az első szerzeményem:

Majd ezután az újdonságokhoz vezetett az utam. Ott szembe találtam magam Tomor Anita két könyvével. Ismerősen hangzott az írnónő neve és így a fülszöveget olvasva megjött hozzá kedvem, így mindkét regényét haza hoztam. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk. 

Az újdonságok között szerepelt A terápia is, amelyet már régóta nézegettem a neten, de eddig még nem volt merszem elolvasni, mert bevallom őszintén tartok tőle egy kicsit a műfaja miatt. Viszont hajt a kíváncsiság, így ő is haza jött most velem. 

Abban biztos voltam, hogy szeretnék kikölcsönözni recept könyvet is, így nézegettem a gasztronómia részlegen is. Találtam újdonságot, a Szuper élelmiszereket, illetve egy olyan könyvet is kikölcsönöztem, ami már volt kint nálam, de szeretném újraolvasni. 

Mivel mostanság nagyon érdekel a növények gondozása is, így kikölcsönöztem egy Szobanövény szakkönyvet is, amely biztosan nagyon sokat fog segíteni nekem.

Mint ugye észrevettétek a blogomon ezentúl Home bejegyzések is lesznek, emiatt szeretnék még többet olvasni ebben a témában. 

Már hetek óta azt érzem, hogy verseket szeretnék olvasni, így rögtön három kötetet is kikölcsönöztem. 
Meg kell jegyeznem, hogy a két Arany klasszikusnak fantasztikusan szép a borítója! A lapok oldalszélei aranyszínűek, könyvjelzővel vannak ellátva és kemény kötésűek. Gyönyörűek. Remek munkát végzett a Kossuth Kiadó! 


Ti miket kölcsönöztetek ki mostanában a könyvtárból? 😊



2018. augusztus 31., péntek

Hol maradt az augusztusi könyvtározás?

Minden hónapban megszoktam veletek osztani, hogy az adott hónapban milyen könyveket kölcsönöztem ki a könyvtárból, de sajnos az augusztusi elfog maradni. :(
Nagyon sajnálom, de az augusztus nem úgy alakult, ahogy terveztem.
Egyrész a nyár nyitvatartás miatt nem jutottam el a könyvtárba. Másrészt pedig beteg voltam és most is még gyógyulgatok. A nyár utolsó hónapjában nem tudtam annyit olvasni, amennyit terveztem és szerettem volna. Egy kisebb olvasói válságba is belekerültem, de szerencsére sikerült kilábalnom belőle. (Hála egy csodás novellának.)
De itt az ősz és ilyenkor mindig sokat szoktam olvasni, úgyhogy számítsatok sok-sok könyves bejegyzésre! :)
Legyen kellemes estétek!


~


2018. június 30., szombat

Könyvtárban jártam |Július|

Sziasztok!
Most egy kicsit hamarabb mentem a könyvtárba, mert júliusban zárva lesz. 
Azt hiszem sikerült most is klassz regényeket haza hoznom. :)
~
•Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Eleve úgy mentem a könyvtárba, hogy őt szeretném kikölcsönözni. Egy kis segítséggel, de viszonylag hamar megtaláltam. Nekem ez a könyv kimaradt a gyerekkoromból, így itt az ideje, hogy én is elolvassam. Nem mellesleg az IMHO kihívásra őt választottam a felkapott könyvek közül. Már nagyon kíváncsi vagyok rá.

•Sandra Bark: A test könyve
Ezt amint megláttam rögtön le is vettem a polcról. Biztosan sok hasznos információt tartalmaz a könyv, amelyet hasznosítani tudok majd a diétám során is.

•Oliver Cohen: Nevem: Dracula
Drakulás történet! Így naná, hogy jött velem ő is haza! :D
Vicces egyébként a sztorija, mert a könyvtárban nagyon megörültem neki, de itthon vettem észre, hogy a benne lévő könyvtárkátyán egy név szerepel. És az a név az enyém. :D 2011-ben már olvastam, de nem is emlékszek már rá. Úgy, hogy ez egy újraolvasás lesz majd. :)

•Jelen
A napokban kaptam meg a Móra könyvjelzőcsomagomat, amelyet Molyon nyertem. Volt közte egy Jelen könyvjelző is, így amikor a könyvtárban szembe jött velem ez a novellás kötet, úgy gondoltam, hogy ez egy jel, hogy el kell olvasnom. :)

•Gayle Forman: Itt voltam
Imádom Gayle Forman könyveit és már többször szembe jött velem ez a regénye. Idén nyáron szeretném őt is elolvasni. Bízok benne, hogy tetszeni fog ez a regénye is az írónőnek.

•Marni Bates: Menő-riadó Kambodzsában
Szerettem volna egy könnyedebb, ifjúsági regényt is, így nagyon megörültem, hogy megtaláltam a polcok között ezt a könyvet. :) Már neki is kezdtem és eddig nagyon tetszik! :)

Ennyi lett volna a júliusi könyvtáras bejegyzésem. Remélem, hogy tetszett nektek. :)
Legyen szép hétvégétek! 

2018. június 1., péntek

Könyvtárban jártam |Június|

Sziasztok! 
Ismét úgy indultam el a könyvtárba, hogy nem volt konkrét elhatározásom arra vonatkoztatóan, hogy milyen műfajban is szeretnék olvasni a nyár első hónapjában. 
Ezért felfedezőútra indultam és sikerült megint csak kincsekre lelnem. :)
Először az újdonságok között néztem szét. Két General Press regényt választottam.
•Julie Klassen: A néma nevelőnő
&
•Julie Klassen: A házitanító lánya
Eddig még nem volt alkalmam olvasni az írnőtől. Nagyon kíváncsi vagyok rá. :) A néma nevelőnő 2017-ben jelent meg, így viszonylag tényleg újdonságnak számít.  A házitanító lánya 2013-as megjelenésű, kemény táblás regény. Bár A néma nevelőnő puha kötéses, élőben gyönyörű szép a borítója. Mindkettő regény történelmi romantikus, így nagy lelkesedéssel fogok nekik állni, mert mint tudjátok ez az egyik kedvenc könyves műfajom. :)
Majd ezután a gyerek-ifjúsági részlegre tértem be, ahol sok új mesekönyv fogadott. :) Megjött a kedvem ahhoz, hogy én is elolvassak egyet.
•Fésűs Éva: Mesebeszéd című gyönyörű könyvét hoztam haza. Már bele is olvastam és csodálatos. ^^ Mutatok róla nektek néhány képet:

Nagyon szép ez a zöld minta. ^^

Illetve nagyon megtetszett még ez a könyvecske is. :)
•Ruth Symes: Bella Donna
Ez a történet egy kislány boszorkányról szól, aki árva. Bár nem az én korosztályomnak szól ez a könyv, én nagyon szeretem a hozzá hasonló történeteket.




Úgy gondoltam, hogy szeretnék még haza vinni legalább egy könyvet, így az ifjúsági polcnál keresgéltem.
Így hát rátaláltam egy olyan író könyvére, akiről már sok jót hallottam, de én még nem olvastam tőle egy regényt sem. Szóval ő is haza jött velem.
•Roald Dahl: A barátságos óriás
Végül pedig megtaláltam azt a könyvet, amelyet már nagyon régóta szeretnék elolvasni!
•Meg Cabot: A mediátor 1.
Ma már neki is kezdek, mert már nagyon kíváncsi vagyok rá! :) Mindenképpen lesz majd róla bejegyzés a blogon is.
❤
Ennyi lett volna az e-havi könyvtáros szerzeményes bejegyzésem.
További szép napot mindenkinek és persze kellemes olvasást! :)

2018. május 15., kedd

Könyvtárban jártam |Május|

Sziasztok!
Ma visszavittem a kölcsönzött könyveimet a könyvtárba. Üres kézzel pedig nem szerettem volna haza jönni. :)
Máskor szoktam írni egy listát, konkrét címekkel, írókkal vagy éppen kihíváshoz szükséges könyveket keresek egy adott műfajban. Viszont most csak sétálgattam a polcok között és olyan könyveket hoztam haza, amelyeket lehet, hogy még hónapokig vagy akár évekig is várattam volna. 
Szóval ők jöttek most haza velem:
A Füst és Csont leánya lesz majd első, amelyet elfogok olvasni. Nagyon kíváncsi vagyok mindegyikre, de leginkább rá, ezért lesz ő az első. :)

2018. május 12., szombat

Könyvtárban jártam |Április|

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Tegnap délután könyvtárban jártam. Gondoltam megosztom veletek, hogy miket is sikerült kikölcsönöznöm, így április vége felé. 

Az első utam először az ifjúsági regényekhez vezetett, ugyanis az IMHO olvasókör kihívásához szerettem volna kikölcsönözni Kerstin Gier: Az álmok második könyve című regényét, amely a Silber trilógia 2.része. Mivel a harmadik része is ott volt a polcon, őt is haza hoztam. A mi könyvtárunkban nagyon sokan szeretik ezt a trilógiát, így szerencsésnek mondhatom magamat, hogy kitudtam kölcsönözni egyben a két részt. 
Ha valaki esetleg nem ismerné az IMHO olvasókört, nagyon tudom ajánlani neki, mert jó a közösség és a kihívások lehetővé teszik, illetve elősegítik azt, hogy olyan könyvet is kezünkbe vegyünk, amelyet esetleg még évekig halasztanánk, vagy ami mégrosszabb esetleg el sem olvasnánk soha. A mostani IMHO kihívás lényege, hogy a Molyon lévő felkapott/leghíresebb regények közül három havonta kiválasszunk egyet és olvassuk el. Ez a kihívás egészen év végéig fog tartani. 
Izgulok, hogy fog e tetszeni Az álmok második könyve. Az első részével volt némi, kisebb bajom, de összeségében nem volt rossz és kíváncsi vagyok a folytatására.
Ezen a linken részletesebben olvashattok az IMHO kihívásáról: 
_ _ _
Miután a kezembe fogtam a két választott könyvemet, elindultam a krimik felé, mert ebben a hónapban még nem sikerült krimit olvasnom. Egy Agatha Christie könyvet választottam. Eddig egy A.C.könyvben sem csalódtam, így biztos vagyok benne, hogy a Nyaraló gyilkosok című regényében sem fogok.
Majd ezután megláttam az úndonságok közül Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2. részét és nem volt szívem ott hagyni őt. Szintén nagyon várom, hogy olvashassam.
Rögtön mellette volt az Oravecz Nóra könyv, amelyet a kedves könyvtárosunk, Erzsike ajánlott még a múlt hónapban. Így ő is jött velem haza.
Kezemben volt már 5 könyv, de úgy gondoltam, hogy egyet még kikölcsönzök. Sétáltam a sorok között és végül megálltam a horror könyveknél. Hogy miért azt még magam sem tudom. Nézegettem a Stephen King könyveket és kiválasztottam tőle két regényt. A Coloradoi kölyköt és a Joylandet. Nem ez az első King regényem. Régen olvastam már tőle a Cujo-t és a Christine-t. Az igazat megvallva már nem nagyon emlékszek rájuk, ezért úgy is mondhatjuk, hogy újból ismerkedek King munkásságával. Nézegettem tőle a Tortúra című regényt is, de most inkább a Joyland mellett döntöttem. Viszont ha a két kikölcsönzött könyv tetszeni fog tőle, legközelebb a Tortúrát is haza fogom hozni.
_ _ _
Összesen: 7 kikölcsönzött könyv.
Egyik sem túl hosszú regény, így hamar elfogom tudni őket olvasni. 
Ennyi lett volna a mostani bejegyzésem. Köszönöm, hogy elolvastátok! 
Kellemes hétvégét és szép napot mindenkinek! :)