A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Recenzió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Recenzió. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 3., vasárnap

Cath Crowley: Szavak kékben

Író: Cath Crowley
Cím: Szavak kékben
Kiadó: Menő Könyvek
Műfaj: Ifjúsági regény
Oldalszáma: 272 oldal
Megjelenési éve: 2019

" Minden szerelmes történet egyben kísértethistória is. "


A történetről


Ez a könyv igazán különleges, hiszen a főszereplők levelekben kommunikálnak legtöbbször egymással. Leginkább ez keltette fel a figyelmemet a könyv elolvasására, hiszen hasonló könyvet még nem igazán olvastam ezidáig. A történet egyik főszereplője Rachel, aki pár évvel ezelőtt beleszeretett a könyv másik főszereplőjébe, Henrybe. A könyv első felében megtudhatjuk mi is nyomja a két főszereplő szívét. Adott egy lány, aki elveszítette a testvérét, illetve egy fiú, akivel szakított a szerelme. Egyik sem éppen ideális pillanat arra, hogy párt keressenek egymásnak. De mi van akkor ha nem keresik a párjukat, hanem az egyszer csak megjelenik a szemük előtt? Jó példa volt ez is arra, hogy sok esetben az amit a leginkább keresünk, ott van orrunk előtt. Nagyon tetszett a könyvben az, hogy a könyvesboltban hagyott üzenetek alapján ismerték meg egymást a szereplők, illetve mi is őket. Bár a főszereplők is roppant szimpatikusak voltak, az én fantáziámat sokkal jobban izgatta a mellékszereplők szerelmi szála. Nem csak Henry és Rachel levelezett egymással, hanem Henry húga is egy másik fiúval. Henry húga, George egy fantasztikusan érdekes szereplő volt és szerettem volna minél jobban megismerni őt. Szeret olvasni, őszinte és igazi lázadó lány volt, aki már az első pillanatban szimpatikussá vállt a szememben. Bár nem szokásom, most kivételesen több blogger értékelését is elolvastam a könyv elolvasása előtt, amit egy kicsit sajnálok jelen esetben. Ennek azaz oka, hogy talán túl magasra tettem a mércét és arra számítottam, hogy majd nekem is kedvencemmé fog válni a könyv. Sajnos nem lett kedvencem, de attól még nagyon tetszett a könyv hangulata és az érdekes alap ötlete, miszerint könyvesboltban hagyott üzenetekben beszélgetnek egymással a szereplők. Szívesen kipróbálnék egy hasonlót a valóságban is, mert szerintem nagyon jópofa ötlet.
Nekem azért tetszett ez a könyv, mert megmutatta, hogy bizony a sok rossz után várhat még ránk boldogság. Sosem szabad feladni, még akkor sem amikor már azt hiszed, hogy te már sosem leszel boldog és vidám. Hagyjunk időt magunknak, mert az sokat segít. De ami leginkább segíthet egy ilyen nehéz helyzetben, mint Rachel gyásza kapcsán is, az a szeretet és a barátság.

SZÉP, MOTIVÁLÓ TÖRTÉNET
TETSZETT 💙💙💙💙 / 5

Kedvenc szereplő: George
Kedvenc idézetem: " - Ha valaki örökre veled akar lenni, az szerelem. "
Kedvenc idézetem: George bármely beszélgetése az újdonsült barátjával. 

A borító és maga a könyv gyönyörű, minőségi külsőt kapott a Menő Könyvek Kiadótól!

Kinek ajánlom a Szavak kékben című könyvet?
Mindenkinek, akik szeretne egy különlegesebb ifjúsági regényt olvasni. 

2019. november 2., szombat

Róbert Katalin: 6 hét a világ

Író: Róbert Katalin
Cím: 6 hét a világ
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Műfaj: Romantikus
Oldalszáma: 326
Megjelenési éve: 2018
Borítót készítette: Szabó Enikő

" - Nem tudok távol maradni tőled - lehelte Máté, szinte Nelli szájára a szavakat. - Nem is akarok. Látni akarlak, a közeledben lenni. Veled lenni. Sokat. Mindig. " 

Még sosem olvastam Róbert Katalintól, de idén elhatároztam, hogy szeretnék minél több magyar írótól olvasni. Szerencsére ez a tervem nagyon jól halad, mert mint említettem már nektek Ashley Carrigan nagy kedvencemmé vált és most a 6 hét a világ elolvasása után, Róbert Katalin stílusát is nagyon megszerettem.

A történetről

A 6 hét a világ című regény főszereplője Nelli, aki egy színházban kapott gyakorlatot. Nelli már gimnazista kora szerelmes a híres színészbe K.M.-be, aki szintén ennél a színháznál dolgozik. Természetesen ez nem véletlen, hiszen Nellinek célja az, hogy ő és a fiú, akit ő csak K.M.-ként hív, egy pár legyenek. A lány némi túlsúllyal küzd, amely szerintem kaphatott volna több szerepet is a könyvben. Szerintem nagyon sokan vagyunk, akik szintén hasonló cipőben járunk és könyvekben olyan ritka az, hogy az egyik szereplő teltkarcsú, molett vagy több túlsúllyal is küzd, mint a fehér holló. Visszakanyarodva a történetre, az nagyon tetszett a könyvben, hogy Nelli a szigorú szülői magatartás ellenére is kiállt a terve mellett. Viszont azt nem egészen értetem, hogy 21 éves kora ellenére miért kell engedélyt kérnie a szüleitől, hogy ő hol dolgozzon, de megértem őt, hiszen egyeseknek nagyon nehéz kiszabadulni még felnőttként is a szülői kalitkából. A lány édesapja nagyon szigorú volt vele,mert ő azt szerette volna, hogy ha lánya egy cégnél vállalna recepciós munkát több keresetért. Természetesen jogos ha a gyermekünknek szeretnénk jobb anyagi körülményt biztosítani, de nem minden a pénz. Én is szívesebben végeznék olyan munkát, amit szeretek kevesebb pénzért, mint több pénzért olyan munkát, amelyet utálok. Teljesen egyetértek abban Nellivel, hogy a boldogság fontosabb, mint a pénz. Nelli édesapja összesen 6 hetet adott a lánynak a színházban. Ez megmagyarázza a regény címét is, hiszen Nellinek 6 hete van arra, hogy megszerezze magának K.M -et. Viszont ahogy a mondás tartja, az ember tervez, az isten végez. Viszonylag már a könyv elején feltűnik egy érdekes szereplő, aki nem, mint Máté. A fiú nagyon közvetlen, barátságos és igazi energia bomba. És valahogy mindig Nelli közelében van.... Számomra eltörpült a K.M. és Nelli szerelmi vonal, mert ők nem is illettek egymáshoz. K.M -et pedig kifejezetten utáltam, mert csak a külsejével foglalkozott és lenézett mindenkit, aki nem a kocka hasra gyúr, hanem élvezi az életet és kalória számlálás helyett finomakat eszik. Viszont Máté.....na ő tipikusan az a könyves álom pasi, akit csak szeretni lehet! Ha legközelebb látok egy hulló csillagot, azt fogom kívánni, hogy a sors küldjön nekem egy olyan srácot, mint amilyen Máté a 6 hét a világ című könyvben. ❤

IMÁDTAM!! KEDVENC LETT! ❤❤ 
💙💙💙💙💙 / 5

Kedvenc szereplő: Máté ❤
Kedvenc mellékszereplőm: Nelli nagymamája
Kedvenc idézetem: " - Küzdj érte, amíg még megteheted. "
Kedvenc jelenetem: Mikor elsőként vitte fel a lakására Máté Nellit. ... 

Kinek ajánlom a 6 hét a világ című könyvet?
Mindenkinek aki szereti a romantikus regényeket és persze a színház rajongóknak! :)

☀ Itt rendelheted meg kedvezményes áron: Róbert Katalin: 6 hét a világ ☀

2019. október 20., vasárnap

Ashley Carrigan: Suttogó-völgy

Író: Ashley Carrigan
Cím: Suttogó-völgy
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Műfaj: Történelmi romantikus
Oldalszáma: 328 oldal
Megjelenési éve: 2018
Borítót készítette: Rácz Tibor

" - Higgye el, Catherine, én ugyanígy érzek. Most olyannak láthatom magát, amilyennek még soha. 
- Mire gondol? A külsőm sajnos kissé megtépázott és rendetlen. Elnézését kérem . . .
- Nem, ezzel ne is törődjék! Gyönyörű, mint mindig. Másról beszélek. Ön most sebezhető, teli érzelmekkel, aggódással, félelemmel és reménnyel. Erős, ugyanakkor törékeny és bizonytalan, mert olyan dolgok történnek, melyek felett nincs hatalma. Bevallom, irigylem a szeretteit, és azt kívánom, bár értem is így aggódna valaki, és a szívén viselné a sorsomat - mondta Gray komoran. "
Ashley Carrigan: Suttogó-völgy című kötete már a megjelenésekor igen mély benyomást tett rám. Köszönhető ez elsősorban a műfajának, hiszen a történelmi romantikus az egyik, hanem a leginkább kedveltebb műfajom könyvek tekintetében.
Az ősz és a hideg beköszöntével vágytam egy szívet melengető történetre, így a kezembe vettem a Suttogó-völgyet és azt hiszem ennél jobb döntést nem tehettem volna. Röviden szólva egyszerűen magával ragadott és teljesen más világba kalauzolt el az író nő. Egy jobb, reménnyel teli és érzelmekkel teli világba, amelyet imádtam.

A történetről

A történet főszereplője egy ifjú özvegy asszony, Lady Catherine Ashby. Catherine 6 éve volt özvegy. A hajdani férje egy lovas balesetben történt fejsérülés miatt az életét vesztette. Catherine ezután visszavonult és zárkózott személyiség lett. A húgával és annak férjével élt. A történet kezdetén megismerhetjük Lady Ashby és családja új lakóhelyét, a Suttogó-völgyet. A Suttogó-völgy a legenda szerint a korai középkorban, egy csatában itt vesztette életét egy nemes lovag. A kedvese utána jött, hogy megkeresse a testét a harcmezőn a sok elesett között. Úgy mesélik, a meghasadt szívű lány szólongatja az elveszett lovagot, az ő fájdalmas hangját hallani még ma is dombok között szállni.
A történet onnan vált számomra igazán érdekessé, mikor Lady Ashby először találkozott Mr.Gray-el Williamsék bálján, aki a Suttogó-völgy másik részében él. Mr. Gray vagyis keresztnevén Francis és Catherine között már az első pillanatban is szikrázott a levegő. Ezt így könyvön át is teljesen érezhető volt. Az pedig, hogy ők ketten régebben üzleti kapcsolatban álltak egymással, ami sajnos rosz véget ért, csak még inkább izgalmasabbá tette a kettőjük közti különleges kapcsolatot. Mr.Gray és Catherine kapcsolatát eleinte teljesen félreértette a többi nemes, ezért pletykálni kezdtek róluk. Azt híresztelték róluk, hogy szeretők. Ezt viszont egy fiatal férfi nagyon nem nézte jól szemmel. Ez a fiatal férfi Christopher volt, ki szerelmes volt Lady Ashybe. Nem mellesleg jó barátja volt Francisnek is. Azt gondolhatnátok, hogy ez egy szerelmi háromszög, de ez egyáltalán nem az volt, hiszen a fiatal férfi érzései nem találtak viszonzásra. Én nagyon sajnáltam ezért Christophert, mert nem volt ő rossz ember, csak a szerelem elvette az eszét. De azt el kell ismernem, hogy Catherine-hez sokkal jobban illett Francis. Catherine egy erős nő volt végig a történetben, mindezek mellett okos és jószívű teremtés is. Nem csodálom, hogy Francis egyre inkább többet kezdett el iránta érezni.
Számomra ez a könyv megmutatta, hogy bizony a sok rossz után is szabad és kell is reménykedni. Mindenki megérdemli a boldogságot. Lehet, hogy erre a boldogságra éveket kell várnunk, de higgyétek megéri kitartónak és erősnek lennünk. A könyv 3/4-nél éreztem egy kicsike keserű ízt egy kellemetlen karakter iránt, akit valószínűleg ti sem igazán fogtok kedvelni.
Összességében számomra hatalmas kedvenc lett a Suttogó-völgy című regény. Imádtam a karaktereket, a történetet és azt, hogy megmutatta nekem ismét, hogy bizony a magyar írok közt akadnak kiemelkedően tehetségesek is. Jelen esetben Ashley Carrigan, akit kivételes tehetségnek tartok és reménykedek benne, hogy még sok-sok gyönyörű és izgalmas történetet olvashatunk tőle a közel jövőben.

Szereplők

Catherine: Lady Ashby, egy özvegy asszony. A könyv elején még ridegnek és zárkózottnak tűnt. Viszont ahogy haladtam a történettel úgy egyre inkább megkedveltem, mert erős, okos, jószívű és szeretettel teli karakter volt. Olvasás közben egész végig szorítottam, hogy rátaláljon a neki szánt útjára és hogy boldog legyen.

Francis: Mr.Gray egy karizmatikus, magabiztos és különleges férfi. Már az első pillanatban magával ragadott a személyisége, mert sokáig nem is igazán tudtam rajta kiigazodni. Vajon komolyak a szándékai vagy csak játszadozik? Annyit kell mondanom, hogy nem volt tökéletes férfi és pont ezért volt élethű! Voltak hibájai, mint mindenkinek és nagyon tetszett, hogy az író nő nem a sablonos, tökéletes könyves pasi karaktert vette mintázatul, hanem kitalálta ezt sodró erejű és szenvedéllyel teli férfit. Nagyon szerettem őt is, akárcsak Catherine-t.

Christopher: Christopher Williams egy fiatal férfi, aki szerelmes Catherine-be, mindezek mellett Francis jó barátja. Be kell vallanom, hogy számomra ő volt a kedvenc szereplőm, annak ellenére is, hogy rengeteg hibája volt és sok butaságot követett el. Egyszerűen nem tudtam rá haragudni, mert őszinte volt és nyíltan vállalta az érzéseit. Teljesen megértettem Catherine-t, amiért a viszonzatlan érzései ellenére még sem hagyta őt hidegen a fiatal fiú.

Elinor: Elinor Williams Christopher húga, aki jó barátnője lett Catherinek. Kedves lány és ami miatt leginkább kedveltem őt, azaz volt, hogy nem volt benne semmi rossz indulat és a legnehezebb pillanatokban is őszintén elmondta a barátnőjének, hogy ő neki a testvére oldalán kell állnia. Örülök annak, hogy őt is megtalálta a boldogság és a szerelem. Valóban szerethető karakter volt.

Chanti: Spoiler! Chanti Francis örökbe fogadott lánya. A szülei meghaltak és az édesapja jó barátja volt Francisnak, így a férfi befogadta még kislány korában. Chanti indiai származású, ezért páran nem fogadták el a bőr színe miatt. De szerencsére a későbbiekben az ő helyzete is megváltozott. Jellemét tekintve nagyon hűséges és barátságos fiatal lány volt. Kifejezetten megkedveltem őt is.

Alexis: Na jó. .. Gyűlöltem őt! Nem is írok róla nektek többet, mert azt szép szavakkal nem igazán tudnám kifejezni. :)

💖💖💖💖💖 +💖 /5 KEDVENC LETT

Kedvenc szereplőm: Christopher, Francis
Kedvenc idézetem: " - Ha most valaki meglátna így minket, azon nyomban el kellene vennem magát feleségül - dörmögte szórakozottan. 
Catherine elmosolyodott, és felpillantott rá. 
- Én pedig kénytelen lennék magához menni. "

" - Bár engem tudna úgy szeretni, mint őt! Én itt vagyok, bármikor, ha szüksége van rám, megtalál. "
Kedvenc jelenetem: Amikor Francis és Catherine a híd alatt melegítették egymást a testükkel, így védekezve a rettentő hideg ellen. 

Kinek ajánlom a Suttogó-völgy című regényt?
Mindenkinek, akik szeretik az igényes, romantikus regényeket és természetesen minden történelmi romantikus műfaj kedvelőnek! ❤

Borító: A borítót Rácz Tibor készítette, amely szerintem gyönyörű! 💗 Nagyon tetszik a sejtelmessége és a sötét színek használata. Ezáltal sokkal szembetűnőbb a hölgy zöld szeme. Nagyon illik a történethez. 5/5 pont.

Te is elszeretnéd olvasni? Itt rendelheted meg:

2019. október 10., csütörtök

Eszes Rita: Rókatündér

Író: Eszes Rita
Cím: Rókatündér
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Műfaj: Ifjúsági regény
Oldalszáma: 296 oldal
Megjelenési éve: 2018

"– A pillanatok a tieid, de nem térhetsz már vissza hozzájuk. Az évek és hónapok nem várják meg az embert. A hajnalkavirág is csak egyetlen reggelen álomszép."

A történetről


Már a megjelenése óta nagyon izgatta a fantáziámat Eszes Rita könyve, a Rókatündér. Legfőképpen azért mert, amikor középiskolás voltam nagyon sok animét néztem és rengeteg mangát olvastam. Sajnos ez a hobbim ma már lecsendesülni látszik, de attól még közel érzem magamhoz a japán kultúrát és a Japánban játszódó történeteket.
Amikor elolvastam a regény fülszövegét nagyon kíváncsivá váltam és örömmel kezdtem bele a történet olvasásába.
Én őszinte leszek hozzátok, mint eddig mindig is voltam. Számomra ez a könyv kicsit csalódás volt, mert teljesen más sztorira számítottam. A főszereplő, Midori egy kitsune, vagyis áttud változni rókáva. Szerepel még a könyvben egy fiatal srác is főszereplőként, aki nagyon érdekes személyiséget kapott. Ezért nem értem, hogy ezeknek a fantasztikus szereplőknek miért pont az iskolai életüket kellett elmesélnie az író nőnek. Én nagyon sok fantáziát láttam, sőt látok még most is a történetben, de engem untatott az, hogy Midori hogyan szerez barátokat, hogyan viselkedik egy randin. A történet eleje véleményem szerint klisés lett, hiszen már rengeteg regény dolgozta fel azt a témát, hogy a főszereplő lány új iskolába kerül. Ám a klisé ellenére még is érdekesnek mondanám a könyvet, hiszen a történet Japánban játszódik. Ebben az országban nagyon sok dolog másként van, mint nálunk. Például, hogy iskola után a diákoknak takarítaniuk kell az iskolában, vagy hogy kötelező az egyenruha és még sorolhatnám. Ezeket mind jó volt olvasni, hiszen legalább az is megtud egy két dolgot a japán kultúráról, aki eddig nem igazán érdeklődött ez iránt.
Midori szülei elhunytak és a nagymamája nevelte őt. Tudni illik Midoriról, hogy kitsune.

Mi a kitsune? 
A kitsune rókát jelent japánul. Természet feletti képességeket tulajdonítanak neki, s minél idősebbek annál bölcsebbek és okosabbak. Akár 100 éves korukban is képesek róka alakot ölteni. Akár csak az emberek tekintetében, ők köztük is vannak jó és rossz kitsunék.

A lány új iskolába kerül és röviden szólva arról olvashatunk a könyvben, hogy hogyan lesz két nagyon jó barátja, kivel történik meg az első csókja és, hogy miként talál rá a szerelem.
Én elkövettem azt a hibát, hogy másféle történetre számítottam. De ha ti egy lazább és szórakoztató ifjúsági regénnyel szeretnétek kikapcsolódni, akkor bátran olvassátok el Eszes Rita: Rókatündér című könyvét.
Én jelenleg kicsit keserű ízt érzek a könyvvel kapcsolatban.
Ami viszont tetszett a könyvben azok a szépen megfogalmazott érzelmek átadása volt.

Szereplők

Midori: Midori a regény főszereplője. Kitsune, vagyis rókává tud változni. Különleges haj és szem színével rögtön magára vonzza a tekintetet. Pont a külseje, hiszen a vörös haj és sárga szem nagyon különleges, illetve, hogy kitsune, sokkal vagányabb lányra számítottam. Nekem egy kicsit túl félénk és visszahúzódó személyiségű szereplő volt.

Rei: Rei Midori barátnője. Belevaló, jó fej és vicces lány. Nagyon kedveltem a karakterét. Imád sminkelni és extravagáns dolgokat hordani.

Akira: Midori szerelme. A könyv elején érdekesnek találtam a titokzatossága miatt, de sajnos nem lett kedvenc szereplőm ő sem.

Tristan: Nagyon vicces, szókimondó srác. Midora jó barátja. Nagyon kedveltem az ő karakterét.

Chanel: Nagyvilági lány, aki mindent és mindenkit megszerez magának, akit csak akar. Magabiztos, de számomra túlságosan is az volt már. Szerintem jó dolog a magabiztosság, de azért fontosnak tartom azt, hogy emellett ne tiporjunk mások lelkébe és ne okozzunk a másiknak fájdalmat. Nem kedveltem, elég negatív szereplőként maradt meg az emlékezetemben.

🍇🍇🍇🍇 / 5

Kedvenc szereplőm: Rei, Tristan
Kedvenc idézetem: "Az elmúlt napok ráébresztettek, hogy inkább legyen kevés, de igazi barátom, mint egy csomó, hamisan mosolygó ismerősöm. "
Kedvenc jelenetem: Rei és Tristan első találkozása

Kinek ajánlom a Rókatündér címűm könyvet?
Elsősorban az ifjúsági regény rajongóknak. Ők biztosan imádni fogják! Másod sorban pedig azoknak ajánlanám elolvasásra, akik érdeklődnek a japán kultúra és világ iránt. 

Ha megtetszett, erre a linkre kattintva megrendelheted -> 

2019. június 5., szerda

Bánsági Andor: Tolvajkergető voltam

Író: Bánsági Andor
Cím: Tolvajkergető voltam
Kiadó: Kreatív Kontroll
Műfaj: Bűnüldözés
Oldalszáma: 160 oldal


Bánsági Andor regényében a Tolvajkergetőkről olvashatunk érdekességeket, akiknek a YouTube csatornájára már közel 100 ezer néző iratkozott fel.
A Tolvajkergetők egy olyan csapat, akik bringatolvajokat buktattak le.
A regényben több figyelem felkeltő történetet is olvashatunk, hogy hogyan is sikerült lebuktatniuk a tolvajokat. Ezek a történetek képekkel is illusztrálva vannak, amelyek az én tetszésemet nagyon elnyerték.
Illetve például lakatteszteről is olvashatunk, amely az én egyik kedvenc részem volt a könyvből.
Volframszemcsés csempevágóval vágtak át 2 minőségi lakatot. Mindkettő pár perc alatt megadta magát.
A világ legjobb lakatjának tartott Abus Bordót is 5-6 perc alatt át lehet vágni. Azért ez nem semmi!
Sajnos a bringatolvajokat lebuktató csapat már nem rak fel több videót a YouTube csatornájukra, mert önbíráskodás miatt bíróság elé álltak. A csapat vezetője nem jelent meg a tárgyaláson. Sőt, még az országot is elhagyta.
A Tolvajkergetők összesen 26 epizódot készítettek. A legnézettebb videójukat több, mint 1.000.000 megtekintésnél jár.
Én úgy gondolom, hogy a csapatot jó szándék vezérelte, hiszen tolvajokat szerettek volna lebuktatni. Viszont mivel megsértették a bűnözők személyiségi jogait és erőszakosan viselkedtek, sok ellenséget szerezett magának a banda.
Magát a könyvet az egyik tolvajkergető írta. Bánsági Andor bemutatta ebben a kötetben, hogyan is működött az önkéntes igazságszolgáltatási brigád.
Ajánlom ezt a regény az olyan olvasók számára, akiket érdekel a bűn üldözés és szeretnének egy igaz történetet alapuló történetet elolvasni.
Összességében nekem tetszett, mert érdekes sztorit dolgozott fel és általa megismerkedtem a Tolvajkergetőkkel is, mert ezelőtt még nem is hallottam róluk.

2019. február 10., vasárnap

Catherine Rider: Csók Párizsban |Valentin-napi könyvajánló ❤|


Író: Catherine Rider
Cím: Csók Párizsban
Műfaj: Romantikus
Kiadó: Menő Könyvek
Megjelenése: 2018
Oldalszáma: 254 oldal
Fordította: Nánási Yvette

" (...) - Azt, hogy nem lehet kötődni valakihez, akivel azt érzed, hogy nem tudsz önmagad lenni. De ehhez néha az kell, hogy olyannak lásd magad, amilyennek a másik lát téged."

Én és a könyv....

Catherine Ridertól már olvastam, így az írói stílusa ismerős volt számomra, viszont volna itt egy hatalmas DE! A Csók Párizsban című regénye engem teljesen elvarázsolt, mert az egyik kedvenc városomban játszódott a története és ezek mellett az írónő olyan karakterekkel színesítette a történetet, akiket igen hamar sikerült a szívembe zárnom.
Serena

Serena számomra nagyon szimpatikus lány volt, mert fontos volt neki a családja. Az édesapja sajnos elhunyt, ezért szerette volna egy srapbook formájában megörökíteni a Párizsi útját, mert anno az édesanyja és az édesapja ott voltak nászúton. A lány hónapok óta tervezgette az utat, de az édesanyja lemondta azt, ahogy a nővére is. Őszintén szólva Serena anyukáját megértettem, mert természetes, hogy még fájdalmat érzett a férje halála miatt, de a nővére nekem nagyon unszimpatikus szereplő volt a történetben. Serena hosszú utat tett meg egyedül, de a testvére még az üzeneteire sem válaszolt, ráadásul még a Párizsi utat is elfelejtette. Ha ez még nem lenne elég ahhoz, hogy megkapja a legrosszabb testvéri rangot, a tesója helyett a pasiját választotta és elutazott vele Madridba...
Nem tudom, hogy milyen testvér tesz ilyent, de szerintem ez borzalmas. Én sosem tennék ilyent a testvéremmel.
Serena nem maradhatott a nővére lakásában, így a nővére barátja elintézte, hogy a lány az egyik haverjánál aludjon. Ez a haver nem más, mint egy különleges, félig francia fiú. A neve Jean-Luc.
Jean-Luc

Jean-Luc a történet elején nekem nem volt túlságosan szimpatikus, viszont ahogy haladtam a történettel egyre jobban megismertem a fiút és végül rájöttem arra, hogy mennyi minden is lakozik ennek a srácnak a lelke mélyén.
A fiút elhagyta a barátnője, ezért lelkileg nem volt éppen a legjobb formájában. Fotósnak tanult és képeket kellett készítenie, ezért gondolta, hogy elkíséri Serenát a Párizsi útjára és megmutatja neki a várost. Nagyon tetszett a kettőjük lassan kibontakozó kapcsolata, annak ellenére is, hogy az egész könyv csupán egy napot mutatott be. Bár a két főszereplő nagyon különböző volt, jól kiegészítették egymást és szurkoltam nekik, hogy vegyék már észre a másikat. Ne csak nézzék, hanem lássák is egymást.

" Mi van akkor, ha senki sincs, akit nekem szántak? Bármennyire is szeretném azt hinni, hogy mindenkinek megvan a lelki társa ezen a földön, és hogy mindenkinek van egyvalakije, aki direkt neki született, mégiscsak New Yorkban nőttem fel."

Az egyik legnagyobb álmom, hogy eljussak Párizsba, ezért még jobban élveztem a regény olvasását. Olyan varázslatos helynek tűnik és én is szerettem volna megnézni olvasás közben (is) azokat helyeket, amelyekre Serena és Jean-Luc ellátogatott. Leginkább az Eiffel-tornyot szeretném megnézni élőben, de természetesen könyvmoly létemre a Shakespeare and Company könyvesboltba is ellátogatnék... 💕
Általában a szenvedélyesebb történetekért szoktam rajongani, de a Csók Párizsban nem bővelkedett csók csatákban és ölelkezésekben sem. Még is azt kell mondanom, hogy ez így volt jó. Reális volt, hiszen csak pár órája ismerték egymást a szereplők és szinte idegenek voltak egymásnak. Serena a hangos, maximalista lány a narancssárga edző cipőjében és Jean-Luc, a kissé különc fotós, aki fél a szeretet kimutatásától, számomra nagyon kedvesek és örülök annak, hogy megismerhettem az ő történetüket.

Eredeti borító...

Az eredeti borító egyszerű és szép. Talán egy kicsit túl harsány ez a lilás-rózsaszín szín, de azért szépre sikeredett. Viszont a magyar sokkal szebb és hűen átadja a könyv hangulatát.
Ajánlom ezt a regényt minden kedves romantika kedvelőnek és bárkinek, aki szeretne egy igazán szép regénnyel kikapcsolódni a szürke hétköznapokon.
Köszönöm az élményt a Menő Könyvek kiadónak! Már alig várom a Csók Londonbant! Remélem, hogy ő is olyan fantasztikus regény, mint a Csók Párizsban .❤

Megtetszett?
Ide kattintva megrendelhető:


2019. február 2., szombat

Alynne Webb: Az utolsó

Író: Alynne Webb
Cím: Az utolsó
Műfaj: Fantasy
Kiadó: Twister Media
Megjelenése: 2018
Oldalszáma: 448 oldal

  "– A boszorkánymester szerint eljön majd egy vezető, fehér köpenyben, ezüst lovon, nyakában zöld kendővel, akit tiszta szív vezérel, s nekünk követnünk kell majd, mert ahogy a boszorkánymester fogalmazott, mi leszünk Wadnaha egyetlen reménysége."

Én és a könyv...

Régebben nagyon sok fantasy regényt olvastam, de az utóbbi néhány hónapban szinte alig olvastam ebben a műfajban. Ezért már izgatottan vártam, hogy végre én bele vessem magam újból a fantasztikus történetekbe. Alynne Web: Az utolsó című regénye egy ifjuisági fantasy regény, mely 2018-ban jelent meg a Twister Media kiadó gondozásában.
A történet főszereplője Tara és Benny, akik a regény elején új helyre költöznek. A beköltözésük után nem sokkal furcsa jelenségeket és zajokat hallanak a házban. Talán ez egy kicsit elcsépelt szituációnak tűnhet, de az kell mondanom, hogy az írónő ezt is jól megoldotta. Számomra egy kicsit lassan indult be a cselekmény, illetve lassan is haladtam vele. Viszont miután rájöttek arra, hogy a padláson lévő tükörben egy varázsló lakozik, onnantól kezdve igazán érdekessé vált a történet. Még nem találkoztam könyvben olyan jelenettel, amelyben egy tükörben lakozott volna egy varázslény, csupán filmekben. Lehet hogy az újdonság varázsa miatt is, de nekem ez nagyon tetszett.

A kedvenc karakterem...

A kedvenc szereplőm Drewin volt, a sötét varázsló. Személy szerint én nagyon kedvelem a sötétebb, misztikusabb szereplőket a regényekben, ezért is kedveltem nagyon a varázsló karakterét. A történet maga szerintem klasszul lett megírva és a kötet második fele már bővelkedett izgalomban és gyorsan haladtam az olvasásával is.

A szerzőről...

Örülök, hogy ismét sikerült megismernem egy nagyon tehetséges magyar írót. Alynne Webb [bekezdés]-díjas szerző a képeslapok mellett hobbikat gyűjt, imádja a lovaglást, a pirográfozást és a társasjátékokat. Fanatikus Witcher-rajongó, és két antiszociális nyúl büszke tulajdonosa.
Remélem, hogy még sok könyvet fog írni az írónő, mert nagyon tehetséges és kreatív módon írja le a történeteit.
Ajánlom minden fantasy történet kedvelőnek, illetve az ifjúsági regények rajongóinak! ☺
~
Megtetszett?
Itt megrendelheted 👉

Köszönöm a Twister Media Kiadónak és az írónőnek az élményt! :)



2019. február 1., péntek

Emery Lord: Minden velünk kezdődött

Író: Emery Lord
Cím: Minden velünk kezdődött
Sorozat: Minden velünk kezdődött 1.rész
Műfaj: Ifjúsági regény
Kiadó: Menő Könyvek
Megjelenése: 2019
Oldalszáma: 408 oldal



"– Tudod, kölyök – folytatta apám –, ha belezúgsz valakibe, az önkéntelen dolog. Még akkor is, ha ugyanabba zúgsz bele másodszor. Majd meglátod."
Már nagyon vártam, hogy olvashassam ezt a regényt, mert imádom az olyan ifjúsági regényeket, amelyek nem a megszokott gimis életről szólnak, hanem megmutatja az olvasónak, hogy bármi történjék is fel kell állnunk és élnünk kell tovább. Ez a regény pedig pont ilyen volt. A történet főszereplője Paige, akinek a szerelme vízbe fulladt két éve. Meg kell birkóznia a fájdalommal és a sajnálkozásokkal, hiszen mindenki úgy ismeri őt, " a lány, akinek vízbe fulladt a barátja."
Paige egy átlagos lány, aki szeretne normális életet élni. Barátokkal lenni és randizni. Van egy srác, aki már évek óta nagyon tetszik neki. A fiú nem más, mint Ryan. Ryan egy helyes és kedves srác, akit mindenki kedvel. A főhősnőnk már jó ideje bele van zúgva és szeretné őt közelebbről is megismerni, de mint általában a legtöbb lány ha meglát egy helyes fiút zavarba jön. Ezzel szerintem nincs is semmi probléma, én magam is zavarba jövök ha egy helyes fiúval beszélgetek. ☺ Ryant kedveltem, mert egy pozitív személyiség volt a könyvben. A testvére iránti szeretete engem nagyon megérintett és emiatt kedveltem meg leginkább az ő karakterét. A történet elején még úgy gondoltam, hogy ő igazán boldoggá tudná tenni Paige-t, de később rájöttem, hogy ők inkább barátként lennének jó páros. Hogy miért gondoltam így? Egy szó: Max.

Nekem egyértelműen Max volt a kedvenc szereplőm a regényben. Nagyon különleges srác volt. Le vett a lábamról a könyvek iránti ismeretsége és szeretete. Az élet úgy hozza, hogy a fiú Paige padtársa lesz és ezzel elkezdődött az ő különös barátságuk. Szerintem nagyon szépen bontakozott ki az ő kapcsolatuk. Megismerték egymást és ami nagyon fontos, hogy mindig számíthattak egymásra! Kedvenc jelenetem volt, amikor Paige cikizte Max pólóját és persze SPOILER a regény végén a szerelmi vallomásuk.
💚
A regény elején egy kicsit lassabban indult be a cselekmény, de a későbbiekben már igen érdekes volt megismerni a főszereplőket és a mellékszereplőket is. Nagyon tetszett még a regényben az is, hogy a mellékszereplők jól ki voltak dolgozva és szívesen lennék Paige helyében abból a szempontból, hogy ilyen fantasztikus barátai vannak.
Ismételten jól működött a megérzésem, ugyanis amikor elsőként elolvastam a regény fülszövegét úgy éreztem, hogy nekem olvasnom kell ezt a könyvet. Sok érzelem volt benne, amelyek a lapokon keresztül is megérintettek engem és mosolygásra késztettek, de olykor egyes jelenetek meghatottak is egyben. 
Emery Lord már 9 YA regényt írt és 2 antológiát. A Minden velünk kezdődött a második regénye, amelyet lefordítottak magyarra. A regényeiben megtalálható a romantika, a bánat és veszteség feldolgozása, illetve a mentális egészség és a vallás is. Az írói stílusa engem nagyon magával ragadott és egészen biztosan fogok még tőle olvasni. Elsőként mindenképpen az első magyarra lefordított regényét, az Amikor összeütköztünket dogom elolvasni, amely szintén nagyon érdekes témát vet fel. 
Eredeti borító
Az eredeti borító szerintem nagyon szépre sikeredett, bár a regény elolvasása után azt kell mondanom, hogy a magyar borító sokkal jobban illik a történethez és nem mellesleg az is nagyon klasszra sikeredett. 
Összeségében:
Nekem nagyon tetszett és akik szeretik az olyan ifjúsági regényeket, amely reményt adnak és sok érzelmet váltanak ki az olvasóból, azok mindenképpen vegyék a kezükbe a regényt és olvassák el, mert maradandó élményt fog számukra nyújtani. A könyv végén lévő levelezések pedig zseniálisak voltak, én imádtam őket. 
💚
Köszönöm szépen a Menő Könyvek Kiadónak az élményt illetve, hogy elolvashattam a könyvet! :) 
Megtetszett?
Itt rendelheted meg a könyvet:



2019. január 5., szombat

Judith Pollack: Óhaza

Író: Judith Pollack
Cím: Óhaza
Sorozat: Utak és álmok 1. része
Műfaj: családregény, történelmi romantikus
Kiadó: Magistra
Megjelenése: 2018
Oldalszáma: 420 oldal
Fordította: Balla Judit

"Szép volt, kellemes volt az ábrándozás, de nem illik már az ilyesmi egy felnőtt nőhöz."(383.oldal)


Az Óhaza című történelmi családregény a 19.századi Angliában játszódik, amelynek a főszereplője Josh, egy fiatal lány. Joshnál már gyermekkorában is megmutatkozott, hogy kiváló érzéke van a tanításhoz és imádott tanulni, ezért már akkoriban is az volt a nagy álma, hogy majd egyszer tanítónő lesz. Viszont a 19.században a nők helyzete nem engedhette meg azt, hogy a szívük után mehessenek és karriert építsenek. A kor megkövetelte, hogy a nők példás feleségként viselkedjenek, neveljék a gyermeküket és vezessék a háztartást. A férj uruk pedig majd megosszák velük a tudást, amelyet ők szerezetek az életükben és tanulmányaikban.
A mostani szemmel nézve persze ez abszurd dolog, de ez a múltban így volt a megszokott.
A könyvben nem csak Josh élet útját követhetjük soron, hanem a családja életét is. Voltak tragédiák, amelyek sokszor megrázóak voltak számomra olvasás közben, de volt egy különleges hangulata a regénynek, amely még ezek után sem hagyta, hogy szomorkodjak emiatt. Nagyon szimpatikus szereplő volt Josh, mert okos és csupa szív lány volt, viszont sajnos sokszor halogatta a dolgokat. De igazából a utóbbi negatív tulajdonsága is csak ahhoz járult hozzá, hogy megkedveljem őt, mert így lett igazán emberi és hétköznapi a karaktere.
Igazán jó volt olvasni, hogyan válik egyre érettebbé és azért remélem, hogy végül ő is megtalálja a szerelmet, mert megérdemli a boldogságot. Furcsa, hogy egy több száz évvel ezelőtti korszakban is előfordult az, hogy egy igazán okos és fiatal hölgy nem találja meg élete párját, hiszen még most is a 21.században az okos nők találnak a legnehezebben párt. Egy kicsit utána jártam és mindez annak köszönhető, hogy az intelligens hölgyek jobban kedvelik az értelmes beszélgetést, mint sem a flörtölést. Valamint a tökéletes férfit keresik, ami valljuk be szinte lehetetlen, hiszen senki és semmi sem tökéletes. Egy kicsit elkalandoztam, de a lényeg az, hogy a regény gondolkodásra buzdított engem és elgondolkodtatott bizonyos dolgokon. Mindezek mellett adott számomra egy fantasztikus családi történetet, amelyet bátran tudok ajánlani minden kedves olvasónak, akik szeretik az igényes és szép történeteket.
Köszönöm szépen a recenziós példányt a Magistra kiadónak!

2018. július 16., hétfő

Londonban bármi megtörténhet

Író: Sarra Manning
Cím: Londonban bármi megtörténhet
Műfaj: Ifjúsági regény
Kiadó: Menő Könyvek
Fordította: Farkas Krisztina
Könyv megjelenése: 2018
Oldalszám: 292 oldal

Hány sütit érdemel? 🍪🍪🍪🍪🍪

Én és a könyv...

Pár hete annak, hogy molyon megláttam a regényt a hamarosan érkező könyvek között. A borítója nagyon megtetszett, így gyorsan el is olvastam a fülszövegét. A történet rövid leírása nagyon felkeltette az én figyelmemet is, így biztos voltam benne, hogy elfogom majd olvasni a regényt.
Amikor pedig megtudtam, hogy lehetőségem van elolvasni még a megjelenése előtt, nagyon-nagyon megörültem neki! Köszönöm szépen a lehetőséget kedves Menő Könyvek! :)

A történet főszereplője Sunny, a 17 éves fiatal lány. Sunny jelenleg egy nagy dologra készül a barátjával. A lány még szűz és természetesen nagyon izgul az este miatt. A barátja, Mark nekem már a könyv elején sem volt szimpatikus. Túl lazán kezelte Sunny szüzesség elvesztését. Szerintem a legtöbb lány, hanem mindegyik az első alkalmat romantikusnak képzeli el. Nem pedig azt akarják hallani a szerelmüktől, hogy "gyere át és maradj itt éjszaka".
Sunny nem sokkal később kap egy üzenetet és egy képet, amelyen Mark van egy lánnyal, ahogy éppen csókolóznak. Teljesen érthető, hogy a lány ezen kiakadt és joggal vonja kérdőre a pasiját, hogy ezt még is, hogy gondolta?
Ami pedig a legszánalmasabb válasz volt a srác részéről, az az volt, hogy a lány mászott rá.
Hm..itt nálam teljesen elásta magát Mark. 👎
Azt tudni kell Sunnyról, hogy a regény elején nem volt sok önbizalma és naiv is volt, hisz úgy ugrált, ahogy Mark füttyentett. Viszont nagy előrelépés volt a lány részéről, hogy nem hagyta annyiban a dolgot és elindult az éjszakába megkeresni Markot, aki itt már ugye magyaráznom sem kell..az exbarátja.
Az élet úgy hozza, hogy Sun éppen a híres Goard fiúkkal találkozik. A Goard fiúk arról híresek, hogy jóképű francia fiúk, akik mindig elegánsan öltöznek és viselkednek. És ami szerintem a leginkább menőbb, hogy Vespával közlekednek! Milyen klassz dolog ez már!! :)
A Goard fiúk neve Vic és Jean-Luc. Vic egy igazi energiabomba. Folyton jókedve van és imádja a csinos lányokat.
Jean-Luc csendes fiú, de azért valamiféle veszélyt sugároz a külvilág felé. Már az első pillanatban is éreztem, hogy érdekes szereplő lesz a regényben. Eléggé összetett személyisége van. Egyrészt ugye említettem már nektek, hogy csendes, ám ezenkívül határozott személyisége van és óvatos fiú. Ahogy Vic is mondta, úgy vezet, mint egy öregasszony. :D Ami miatt pedig még aranyosabbnak tartom Jean-Lucot az a sütés iránti szenvedélye és a rossz tájékozódó képessége.
Sunny és Jean-Luc között lassan bontakozott ki egy barátságnál több kapcsolat az éjszaka alatt. Különböző a személyiségük, ám én úgy gondolom, hogy ők ketten nagyon jól passzolnak egymáshoz.

Ami még nagyon tetszett a könyvben az Sunny barárai voltak. Emmeline, a legjobb baránője és a többi lány is segített neki és bár voltak kisebb zűrök közöttük, a regény megmutatta, hogy bizony létezik még igaz barátság. A kisebb összekapás pedig még életszerűbbe tette a történetet. Sunny igen sokat változott, pozitív irányban. Sokkal magabiztosabb lett és kiállt a saját véleménye mellett. Talán nem is volt annyira rossz dolog az számára, hogy Mark megcsalta őt, hisz ez felnyitotta a szemét és rájött arra, hogy Mark uralta az életetét és befolyásolta a döntés hozatalát.
Különösen tetszett még a könyvben, hogy a fejezetek elején sok érdekes információt tudhattunk meg London helyeiről. Azt tudtátok, hogy a Shorediton hajdani híres lakói között megtalálhatjuk William Shakespeare-t?
Bizony és még ehhez hasonló sok érdekességeket tudhatunk meg a történet olvasása közben.
A egész regény nagyon szórakoztató volt és a fülszüveg alapján pont egy ilyen jópofa és szerethető ifjúsági regényre számítottam. Nagyon megszerettem a Goard fiúkat. Főleg Jean-Lucot. Biztosan sokan fogjátok majd a fiúkat szeretni! :)
> Itt tudjátok megrendelni <







Kedvenc idézetek:

" - Huszonegy éves vagyok. Az fiatal!
- Én pedig tizenkilenc. Mindig fiatalabb leszek nálad, öregapám - keni a szavakat Jean-Luc.
- Ja, mondja ezt az a fiú, aki miatt korábban el kellett jönnünk a piknikről, mert haza akart jönni, hogy kipróbáljon egy új tortácskareceptet, amiben gesztenyemassza van. Olyan vagy, mint egy középkorú háziasszony, aki csapdába esett egy tizenkilenc éves fiú testében.
- Te meg mint egy idióta, aki csapdába esett egy idióta testében."

" Jean-Luc szeme viszont olyan sötétkék, mint az iskolai egyenruhák anyaga és a viharos tenger, a pillantása pedig minden, csak nem vidám. "

" Elképesztő illata van. Édes, mint egy frissen a sütőből kivett tortáé, ugyanakkor friss, mint a zöld citrom. Plussz van benne egy parfümös szintetikus illat, amit nem tudok beazonosítani. "

Kedvenc szereplők: Jean-Luc ❤ , Vic, Sunny

Borító: 5/5
Fülszöveg: 5/5
Történet: 5/5

Borítóról egy kicsit bővebben:

A magyar borító nagyon szép lett! Teljesen átadja a könyv hangulatát és a polcon is nagyon jól mutat a lila gerince! :)
A borítót Szabó Vince készítette.
Szeretnék neki gratulálni a csodás munkájáért! Nagyon tehetséges és remélem, hogy még sok szép borítót fog tervezni a közel jövőben! :)



Röviden:
Ajánlom minden olyan kedves olvasónak, aki szereti az Angliában játszódó történeteket és  remek ifjúsági regényeket! Vagy az olyan olvasóknak, akik szeretnének egy szerethető és humoros történettel kikapcsolódni. :)


2018. június 30., szombat

Dervis kapu

Író: Ahmet Ümit
Cím: Dervis kapu
Műfaj: Misztikus
Kiadó: Trivium Kiadó
Fordította: Varga Csaba Béla
Könyv megjelenése: 2017
Oldalszám: 504 oldal

Hány sütit érdemel? 🍪🍪🍪🍪🍪

Én és a könyv.....

"A világ csupán álomba zárt világ." /Indiai közmondás/

Úgy gondolom, hogy ideje volt kilépnem a komfortzónámból és elolvasni egy olyan regényt, amely kicsit komolyabb és mélyebbre szántó gondolatokkal van gazdagítva. A regény műfaját nem könnyű meghatározni, mert nem sorolható be száz százalékosan egy adott műfajba sem. Talán én a misztikus műfajba sorolnám, hiszen olyan erők, gondolatok szerepelnek a történetben, amelyekben az emberek vagy hisznek vagy sem.
~
A történet főszereplője Karen Kimya Greenwood. Karen a harmicas évei közepén járó fiatal nő, aki üzlei okok miatt utazik Törökországba. Karen ereiben török vér is csörgedezik. Gyermekorában Törökországban élt a szüleivel. Boldog gyermekkora volt, nagyon szerette a szüleit. Ám, egy napom az édesapja elhagyta őt és az édesanyját. Az édesapja szúfi dervissé vált.
Dervis tánc
Karen nagyon közel állt az apukájához. Szinte már rajongott érte, mint szerintem a legtöbb kislány az édesapjáért.
Ha esetleg eddig még nem hallottatok volna a dervisekről, megosztanék róla néhány fontos információt a számotokra. A dervis szó jelentése "ajtóban álló". Esetleg úgy is emlegethetik, hogy " muzulmán szúfi testvériség. " A szúfi derviseket legfőképp a bölcsességük és tudásuk miatt tisztelik az emberek. A dervisek kapcsolatban állnak Allahhval. Meditációval és mint a képen is látható, tánccal kerülnek közelebb az Istenükhöz.
Négy különböző köszönéssel juthatnak át az ajtókon avagy kapukon:
1. Saria = A muszlimok egy részét még ma is irányító és a viselkedésüket meghatározó szabályok szigorú gyűjteménye.
2. Torikát = A mevlevi szúfizmus belső misztikus dimenziója.
3. Márifet = A pillanat, amikor felfogjuk a végső igazságot.
4. Hakikát = Más szóval a valóság. A megvilágosodott dervis megosztja a tudását.
Számomra ez a könyv nem csupán szórakoztatást nyújtott, hanem a segítségével új tudásra is szert tettem, hiszen őszintén megmondom, hogy eddig szinte semmit sem tudtam a dervisekről. De most már több mindent is megtudtam róluk. Érdekesnek találom ezt a témát és a jövőben szeretnék még több, hozzá hasonló, műfajban megeggyező regényt elolvasni.
Ami nagyon szúrta a szememet a történetben, az Nigel karaktere volt. Nigel, Karen párja. Karen gyermeket vár tőle és mivel már ketyeg a biológiai óraja, valamint nagyon szerette volna a gyermeket, még rosszabb volt arról olvasni, hogy a párja viszont nem szeretné megtartani a babát.
Viszont miután megjelent a titokzatos férfi, aki a gyűrűt ajándékozta Karennek, nagyon érdekessé vált a történet és a világ egy másik oldalát mutatta be az író. Ahmet Ümit írói stílusa magával ragadó és igazán egyedi módon tárja elénk a török világ misztikus oldalát.
☁
Kedvenc idézetek:
"A kapcsolat lényege, hogy két ember közösen, tudatosan, a szabad akaratából teljes életet él együtt."

"A széma nem a halált mutatja be, hanem éppen ellenkezőleg, az életet."

Borító: 5/5 Nagyon illik a történethez!
Fülszöveg: 5/5
Történet: 5/5
☁
Röviden: Ajánlom ezt a regényt minden olyan kedves olvasónak, aki érdeklődik a misztikus, spirituális világ felé és nyitott olyan történetekre, amelyek egy egészen más világot mutatnak be. Valamint olyan olvasóknak is szívből ajánlom, akik szeretnének egy igazán szép és egyedi történetet olvasni.
☁
Köszönöm szépen Trivium Kiadó az élményt! Remélem még sok Ahmet Ümit könyvet olvashatunk a közel jövőben. :)


>A könyvet itt tudjátok megrendelni: >

2018. június 19., kedd

Egy kegyetlen dal 🎻💀

Író: Victoria Schwab
Cím: Egy kegyetlen dal
Sorozat: Verity szörnyei 1. rész
Műfaj: Disztópia, Ifjúsági regény
Kiadó: Fumax
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Könyv megjelenése: 2018
Oldalszám: 400 oldal

Hány sütit érdemel? 🍪🍪🍪🍪🍪

Én és a könyv...

Victoria Schwabról sokat hallottam külföldi és magyar vloggerektől is, ezért már én magam is nagyon szerettem volna tőle elolvasni egy regényt. Gondolkodtam, hogy melyik legyen az első könyvem tőlem és szembe jött velem molyon a magyarul megjelent legújabb regénye, amelynek a címe: Egy kegyetlen dal.
Szeretem a disztópiákat, a sötétebb hangvételű regényeket, ezért őt választottam. És milyen jól is tettem!
A történet V-Városban játszódik, amely ketté szakadt a háborúban. Az északi részt a Harker család uralja, kormányzója Callum Harker. A déli részét pedig a Flynn-klán vezeti.
A két főszereplő közül az egyik az északi családhoz, míg a másik a déli családhoz tartozik. A két család közt rivalizás folyik, rosszban vannak egymással. Ne, de ne gondoljátok, hogy ez egy romantikus regény és, hogy a két főszereplő szerelme nem teljesedhet be a családi rivalizás miatt! Ebben a könyveben nem volt romantikus szál és én úgy gondolom, hogy nem is kellett ebbe a történetbe szerelem. Ez egy fantasy történet amelyet bátran olvassatok el ha szeretitek a szörnyekről, fantázia dús világokról szóló könyveket.
August a könyv egyik főszereplője. Sokáig, több éven keresztül a tanulásnak szentelte az életét, míg a családja az életét kockáztatta nap, mint nap. Ekkor még azt hittem, hogy ő amolyan kocka srác féle, de nem az. Nagyon meglepett a személyiség fejlődése. Megegelégelte az eddigi életét és a sarkára állt. Ő is szeretné megvédei a várost és az ártatlanokat, bár ezt a szülei ellenezték, főleg az édesapja. August nem hétköznapi ember, hanem szörnyeteg. Folyton éhes. De erről nem írnék nektek többet. Úgy az igazi, hogy ha olvasás közben tudjátok meg ezeket a fontos információkat.
A "suliban" más nevet használ, August helyett Freddyt.
Eleinte nem kedveltem őt igazán, de ahogy haladtam a történettel és többet tudtam meg róla, egyre inkább megkedveltem.
Gondolom tanakodtatok már azon, hogy egy szörnyes, fanatsy könyhöz még is mi köze van a zenének. Nos, August egy dallammal eltudja venni az emberek lelkét...
Ez az egész annyira jól ki van találva, hogy nehéz róla most írnom. :D
Kate, az északi város vezetőjének az egyetlen lánya. Már a regény kezdtenén is megtudhatjuk róla, hogy nagyon önfejű és lázadó lány. Több iskolából kirúgták már, de az utolsó húzásánál, (valljuk be tényleg nagyon durva a gyújtogatás..) az édesapja azt mondta neki, hogy ez az utolsó esélye. Ha még egy hasonló eset lesz, száműzi a városból örökre.
Kate szintén új az iskolában, akárcsak August. Mivel Kate híres a lázadó természetéről, August azt a feladatot kapja, hogy tartsa szemmel a lányt, nehogy megint rossz fát tegyen a tűzre. A kettőjuk kapcsolata nagyon érdekes volt hiszen a családjuk miatt elenségnek "kellene" lenniük, de még is másként alakul a kapcsolatuk. Közösen kell eldönteniük, hogy rossz vagy a jó oldalra állnak.
Kate nekem már az első pillanatban is szimpatikus karakter volt, mert volt egy különleges kisugárzása így könyvön keresztül is. Rosszat tesz, de még is tudod vagy sejted olvasás közben, hogy nem ok nélkül teszi mind ezt.
💀
Kedvenc idézetek:
"Szörnyek jönnek, szörnyek járnak,
és mindenkit felzabálnak.
Corsai, Corsai, karmos árnyék,
sok-sok foggal élve rág szét.
Malchai, Malchai, eszes gonosz,
véred issza és mosolyog.
Sunai, Sunai, szén a szeme,
lelkeket lop az éneke.
Szörnyek jönnek, szörnyek járnak,
és mindenkit felzabálnak."

"Sötét haj, kedves szemek, gödröcskék. Fel fognak zabálni."

Borító: 5/5 Nagyon klasszul néz ki!
Fülszöveg: 5/5
Történet: 5/5*
💀
Röviden: Ajánlom olyan olvasóknak, akik szeretik és nyitottak a sötétebb történetek felé, illetve mindenkinek aki szereti az izgalmas regényeket! 

Köszönöm szépen kedves Fumax kiadó az élményt! 😊